A londoni kabinetiroda jelentéktelennek tűnő épület a Downing Street 10, a miniszterelnök székhelyének szomszédságában. Kevesen gondolnák, hogy a 100 éve létrehozott intézményt úgy is jellemezték már mint „az agyat, amely az egész rendszert irányítja.”
2012 óta a kabinet titkára, a minisztérium vezetője, Sir Jeremy Heywood. Láthatatlan, de elengedhetetlen alkatrésze a brit kormánygépezetnek, amelynek működéséről többet tudhat, mint bárki más. Már jóval korábban is a legtöbb hatalommal bíró vezetők közé tartozott, a nevét mégis kevesen ismerik.
Mindig ott van a miniszterelnök mellett, mindig része a konferenciahívásoknak
– mondja egy korábbi kolléga, aki – mint sokan a többi megszólaló közül – nem nyilatkozik róla hivatalosan. Eddig nagyon keveset lehetett róla hallani, de most végre valaki alaposan utánanézett. A Guardian közölt róla egy nagyon részletes profilcikket, amiből egy kicsit többet megtudhatunk Heywood titokzatos alakjáról.
Úgy tűnik, kormányok jönnek-mennek, Heywood alakja azonban kikezdhetetlen. A két munkáspárti kormány, majd a turbulens konzervatív-liberáldemokrata koalíció mellett a jelenlegi Tory kormány alatt is állandó szereplője a Downing street-i eseményeknek: szervező és végrehajtó, bizalmas és koordinátor, békítő és válságkezelő, a rendelkezések jóváhagyója. Az iraki háborút érintő intézkedésekben épp úgy részt vett, mint nemrég az EU-s menekültek segélyeinek korlátozásáról szóló vitában. Egy korábbi munkatárs véleménye szerint
Jeremy olyan, mint egy drog. Hamar függőséget alakít ki az emberben. A miniszterelnök eleinte nem biztos benne, hogy kell neki, később viszont azt mondja: “hű, ő elég jó, szükségem lesz rá.”
Az ember, akinek nincs munkaköre
Heywood először Tony Blair mellett volt közszolgaként gazdasági és belpolitikai tanácsadó 1997 és 1998-ban, majd 1999-től 2003-ig vezette a miniszterelnök irodáját. Gordon Brown miniszterelnök idején belpolitikai tanácsokat adott, majd a Downing Street állandó titkára lett, először Brown, majd David Cameron oldalán.
A briteknél élesen elkülönülnek a közszolgák és a politikai szereplők. Utóbbiak cserélődnek, a politikai befolyásolja a munkájukat és a nézeteiket, előbbiek viszont állandóak, (elvileg) semlegesek és az államigazgatásért dolgoznak. Ez a felosztás részben a magyar államigazgatásban is létezik (az államtitkár és az osztályvezető között van a választóvonal), de nem ennyire hangsúlyos és szigorú. Egy brit közszolga egész életében a politikában dolgozhat.
Heywood szerepét inkább pletykákból és feltételezésekből rakhatjuk össze. Nincs hivatalos irat, ami meghatározná a kabinetfőnök munkakörét, de tavaly elárulta napi teendőinek kis részét:
Minden nap miniszterelnöki találkozóval indul, néha délután is sor kerül egyre. Segítek neki átgondolni, mi kerüljön a kabinet napirendjére. Melléülök a kabinetben, és feljegyzem az elhangzottakat… aztán biztosítom, hogy minden felmerülő ügyben intézkedjünk.
Ha bárki a 80-as évek szatirikus tévésorozatából, az Igenis, miniszer úr!-ból (Yes, Prime Minister) emlékszik a miniszteri titkár, majd miniszterelnöki irodavezető szerepére, annak Heywood alakja haloványnak tűnhet. Sir Humphrey Appleby az Oxbridge-ben végzett, a régi közszolgák paródiája volt, a láthatatlan, bőrfotelekben teázó, orrát mindig fennhordó elité, amely titokban a politika mellett irányította a birodalmat.
Ezzel szemben Heywood minden nyilatkozata sallangmentes és egyenesnek tűnő. Minél többet gondolkodunk azonban feladatkörének jellemzésén – „segítek a miniszterelnöknek gondolkodni”, „biztosítom, hogy intézkedjünk”, – annál jelentősebbnek tűnik a szerepe.
Érti ennek a gépezetnek a működését. Keményebben dolgozik, mint bárki más
– mondta a lapnak Rohan Silva, a Tanácsadó Osztály egy másik korábbi kulcsfigurája.
Heywood gyakran használ üzleti nyelvet, hogy a kormányt jellemezze: a közszolgálat „az ötletek exportőre”, a miniszterek csak „a tanácsadók ügyfelei”, a hivatalos riportok „termékek”.
Jeremy annak a menedzsment-kultúrának a kifejeződése, ami a nyolcvanas évektől dominál
– mondja egy korábbi tanácsadó. „Itt az államvezetésben is a szabad piac elve érvényesül.” Jonathan Powell, Blair korábbi vezérkari főnöke szerint pedig
nem klasszikus, bőrfotelben terpeszkedő figurák kellenek, mint a régi szép időkben. A modern politikusok kézzel fogható változásokat akarnak. Jeremy jól működik ebben a rendszerben, mert türelmetlen, ez pedig azok tulajdonsága, akik véghezviszik a dolgokat.
Láncdohányos és kávén él
Csendesen beszél, fal mellé tolt asztal mellett dolgozik, és keret nélküli szemüvegében, precíz mondataival inkább egy könyvelőre emlékeztet, mint egy politikai machinátorra. Meglepő lehet, hogy oxfordi tanulmányai során még anarchistákkal és a punkokkal lógott, láncdohányos volt és rendszeresen pogózott a bulikban. Mindez mégsem ment a tanulmányok rovására: kitűnő diplomával végzett 1983-ban, és egyenes útja volt a közszolgálatba.
Hamar az államkincstárhoz került, ahol a pénzügyminiszter, Norman Lamont személyi titkára lett. Lamonttal a Maastrichti szerződések tárgyalásán is részt vett, ahol a modern Európai Unió megalakult, és amikor a brit delegáció elhagyta a miniszterelnök előre megírt beszédét, Heywood volt az, aki egy megkönnyebbült sóhajjal előhalászta azt Norman papírjai közül. 1993 környékén már munkakapcsolatban állt Cameronnal, aki – önéletrajzírói szerint – az általa ismert legokosabb embernek találta a cigin, kávén élő Heywoodot, akit a reptereken gyakran átvilágítottak szakadt külseje miatt.
Amikor 1997-ben, 18 év után ismét a Munkáspárt került hatalomra, Tony Blair egyből magához hívatta Heywoodot az államkincstárból, és felvette gazdaság- és belpolitikai titkárnak. Annak ellenére szavazott neki bizalmat, hogy Heywood addig csak konzervatív kormányoknak dolgozott. Heywood hamar Blair egyik legmegbízhatóbb tanácsadójává vált, annak ellenére is, hogy rengetegen tülekedtek ezért a címért. Hamar elintézte, hogy Jonathan Powell, Blair egyik kulcsembere mellett foglaljon helyet az irodában, amivel kiérdemelte Blair bizalmasainak elismerését.
2002-ben, első fia születésekor aztán még Heywood is besokallt a munkájától, és egy időre otthagyta azt. A Morgan Stanley banknál állt munkába, rövidebb munkaórákkal, jobb fizetéssel, mégis úgy találta, hogy a pénzcsinálás magának és másoknak kevésbé hálás feladat, mint az ország igazgatásában való részvétel. 2007-ben, négy éves szünet után győzte meg az akkor már miniszterelnök Gordon Brown, hogy visszatérjen.
Érzed a hatalmat a teremben
Brown kormánya számos problémával küzdött: népszerűtlen volt, megosztott, a sajtó és a konzervatív ellenzék gúnyolódásának tárgya. Heywood segített kiegyengetni a helyzetet: közvetlenül a miniszterelnök mellett ült, és higgadtan teljesítette Brown szüntelen kéréseit. A banki tapasztalata a 2007-2008-as gazdasági válság kezelése során is hasznosnak bizonyult. A 2009-es, G20-as csúcsról tőle idegen érzelmességgel mesélt:
Csodás vacsora volt, csak vezetők voltak jelen. A Downing street 10 gyönyörű az ilyen estéken. Nagyon intim. Érzed a hatalmat a teremben, és hogy történelmi pillanatok közelegnek.
A 2010-es választások után Heywoodot új kihívás várta: egy megosztott Tory-liberális demokrata kormány, amelynek megalakulásakor már egyértelmű volt, hogy megszokott feladatkörében marad – épp csak a másik oldalon. A tapasztalatlan Cameron-kormánynak is szüksége volt a Heywood problémamegoldó készségére, akinek Brown intenzitása után időbe telt Cameron lazább hozzáállásához alkalmazkodnia.
Tavaly Heywood – egyéb kötelességei mellett – a közszolgálat feje lett: egy 390.000 fős szervezet élére került, amely a megszorítások következtében talán történetének legkeményebb leépítésein megy keresztül. „Sokaknak ez lenne életük feladata, de nekem csak ötös számú a listámon” – árulta el azon ritka alkalmak egyikén, amikor nyíltan beszélt feladatairól. A kormány megszorító intézkedései ma sem könnyítik meg az életét; a közalkalmazottak, akikkel útjai során találkozik, gyakran panaszkodnak neki a munkahelyi körülményeikről. „Ha a megszorítások nehezítik a közszolgálatot, az épp annak az ellentéte, amire Heywood a karrierjét áldozta” – mondja egy közeli barát.
A legcinikusabb bürökrata
Kevés alkalomról lehet tudni, amikor Heywood közvetlenül beavatkozott a dolgok folyásába. Emlékezetes ezek közül Erzsébet királynő 2014 szeptemberében kiadott nyilatkozata a Skócia elszakadásáról tartott népszavazással kapcsolatban. Ebben a királyi család függetlenségét megszegve úgy fogalmazott: reméli, hogy a választók alaposan elgondolkodnak a jövőről. A beszéd írója – a királynő privát titkárával együtt – Heywood volt. Sokan nem is értették, miért lépte át a hatáskörét a királynő egy ilyen határozatlan, felesleges üzenettel.
A kabinetfőnök úgy véli, minél többet mond nyilvánosan, annál több spekulációra ad alapot, ezért a legritkább esetben ad hivatalos interjút. Nem csoda, hiszen karrierje során ellenségeket is szerzett. A konzervatív Spectator magazin egyenesen „a miniszterelnök bábjátékosának” nevezte, a Daily Mail pedig „a legcinikusabb bürokratának” és „Álca Úrnak”, tekintve, hogy állítólag felelős az Egyesült Királyság iraki háborúban betöltött szerepét firtató Chilcot-nyomozás részleteinek eltussolásáért. Heywood utálja az Álca Úr nevet, és egyenességére tekintettel úgy véli: ő a mindenkori legkorrektebb kabinetfőnök. Ennek dacára bizonyíthatóan igyekezett, hogy Blair és George W Bush levelezéséből minél kevesebb lásson napvilágot. Ezért azonban elhamarkodott lenne őt kizárólagosan felelősségre vonni; néha minden kabinetfőnöknek Álca Urat kell alakítania.
Heywoodot érték kritikák a baloldal részéről is, a munkáspárti képviselő, Paul Flynn szerint például „nem rendelkezik egy közszolga pártatlanságával; túl könnyen fogja a miniszterelnök pártját”. Egy Tory képviselő szerint pedig „sokan gyanakvással kezelik. Kissé túl lelkesen támogatja a kormányt, hajlandó bizottság előtt is állítani, hogy a fehér fekete. Ez bizalmatlanságot szül.” De lehet valaki egyszerre Cameron alárendeltje és bábjátékosa, netán titkos blairista és egyidejűleg a Toryk szolgája? Néhány politikai pletyka minden logikát nélkülöz. Heywood minderre sztoikusan annyit mond csak:
Bármit írnak is a lapok, a kormány ügyei tovább zajlanak.
A következő választásokkor Heywood 60 éves lesz. Három tinédzser apja, és nehezen tudja megemészteni, hogy nála fiatalabb felesége – egy vezetési tanácsadó cégnél – jobban keres nála. Talán visszavonul, hogy dél-londoni otthonában adjon partikat, amiket egyébként is kedvel. Barátja szerint azonban „Jeremy még mindig imád dolgozni. Képes egyszerre tizenhat dolgot észben tartani.” Egy korábbi kolléga szerint „mindig is voltak ilyen emberek a közszolgálatban: rendkívüli agykapacitással, jó beszédkészséggel, mindig a kulcsfontosságú üléseken – aktivista közszolgák. Mindig voltak támogatóik és ellenfeleik is.”
Így aztán a brit politika egyik legpermanensebb és legbefolyásosabb alakja ma is megfigyelhető első emeleti, viktoriánus irodájában, ahonnan általában jóval sötétedés után távozik.
Rónyai Júlia
