A normandiai partraszállás után néhány héttel, 1944 júniusában ezerszáz amerikai katona érkezett Franciaországba, magukkal hozva a világtörténelem legfurcsább fegyvereit, amelyekkel ölni ugyan nem, félrevezetni azonban tökéletesen lehetett.
A negyven tonna helyett mindössze negyven kilós tankokat rövid idő alatt felfújhatták, és a nácik útjába helyezték, csapatmozgást szimulálva.
Természetesen nem az amerikaiak voltak az elsők, akik hasonlóval próbálkoztak – az első világháború során az antanthatalmak már kifejlesztették a módszert, de akkor még fából készült modellekkel próbálták eltántorítani az ellenséget a támadástól. Később, az 1942-es El Alamein-i csatánál a britek már gumitankokat használtak, ezt követően pedig az amerikaiak is elkezdtek kísérletezni a minél élethűbb hatás érdekében.
Egy éves munka után az egység a brit Stratford upon Avon-ba helyezte székhelyét, ahonnan a nomandiai partraszállást követően átkeltek a csatornán, és megkezdték munkájukat a nyugat-európai hadszíntereken.
Az amerikaiak egyébként nem csak tankokat, hanem csapatszállító teherautókat, légvédelmi ágyúkat és ejtőernyős alakulatokat is szimuláltak.
Utóbbiakat használva egy invázió sokkal nagyobbnak látszott, így az ellenség nagyobb eséllyel dönthetett a visszavonulás mellett.
A vizuális megtévesztés mellett a hangok terén is próbálkoztak: a Bell laboratórium mérnökeinek segítségével egy kisebb csapat olyan, lánctalppal is rendelkező teherautókat is épített, melyek rakterére óriási hangfalakat szereltek, melyek az ellenséges állások felé emberek és járművek, zúgó fegyverek, vagy épp pontonhíd építésének zaját küldték.
A csapat létezése negyven éven át szigorúan titkos volt, de egyes dokumentumok még ma is titkosak, de két évvel ezelőtt a PBS-en megjelent The Ghost Army (A Szellemhadsereg) című, többek közt az iTunes-ból letölthető dokumentumfilm elég sok információval, veteránok visszaemlékezésével, valamint archív felvételek sokaságával szolgál a témában:
