Nagyvilág

A Vatikánban is meglepődtek a pápa lemondásán

Pápa (pápa)
Pápa (pápa)

A szentszéki szóvivő Angelo Sodano bíborosnak, volt szentszéki államtitkárnak, a bíborosi kollégium vezetőjének szavait idézte, aki „derült égből villámcsapásnak" nevezte XVI. Benedek bejelentését.

XVI. Benedek lemondásának bejelentését követően azonnal sajtótájékoztatót hívott össze a Vatikánban Federico Lombardi szentszéki szóvivő. „Mindannyiunkat meglepett. A konzisztóriumon részt vevő bíborosok nem ismerték a pápa szándékát” – hangoztatta a szentszéki sajtótermet elözönlő újságírók előtt Lombardi.

Lombardi hangoztatta, hogy értesülései szerint nem hirtelen hozott döntésről van szó. Kizárta, hogy a pápa betegség vagy depresszió miatt távozna tisztségéből. Döntésében nem befolyásolta az sem, hogy különböző botrányok rázták meg az egyházat. A pápa úgy érezte, „nincsen egyensúly ereje és feladata között” – fogalmazott a szóvivő.

XVI. Benedek február 28-án este nyolc óráig végzi tevékenységét funkciói teljes betöltésével. Utána Szent Péter trónja megüresedik – mondta Lombardi. Elmondta, nem tudja, a pápa miért ezt az időpontot választotta.

A szóvivő bejelentette, hogy XVI. Benedek február 28-tól a Róma közeli Castelgandolfo rezidenciájára költözik át. Később a Vatikánban fog élni, a pápai állam falai között klauzúrában élő nővérek kolostorában.


Kattintson a nagy Benedek-galériáért! (Fotó: AFP)

 

Húsvétra meglehet az utód

A szóvivő szerint a Vatikán szándéka az, hogy minél előbb megtartsa a konklávét, amelyen a pápaválasztó bíborosok új pápát választanak. A konklávét XVI. Benedek lemondása után 15-20 nappal hívhatnák össze. „Márciusra, talán már húsvétra új pápa vezetheti az egyházat” – jelentette ki Lombardi, hangsúlyozva, hogy XVI. Benedek nem vesz részt utódja megválasztásában.

A pápaválasztás szabályait 2007 júniusában változtatták meg: korábban elegendő volt az egyszerű többség, de innentől kezdve a konklávé részvevői legalább kétharmadának támogatása szükséges az új egyházfő megválasztásához.
Lombardi elmondta, hogy a következő napokban folyamatosan informálják a sajtót az eseményekről, amelyekre még a Vatikánnak is „fel kell készülnie”.

Lombardi arra emlékeztetett, hogy A világ világossága című, 2010-es interjúkötetben Peter Seewald német újságírónak XVI. Benedek arról beszélt, hogy ha a pápa testi és lelki ereje már nem megfelelő feladatai elvégzéséhez, „joga és kötelessége is lemondani”.

A pápa bejelentéséről itt olvashat bővebben. Itt pedig megtudhatja, hogy kiket tartanak a legesélyesebbnek arra, hogy XVI. Benedek utódja legyen.

Botrányos ügyek

XVI. Benedeknek az egész katolikus egyházat megrázó botrányokkal is szembe kellett néznie az elmúlt években. Az egyik legkényesebb a pedofil papok ügye. A Vatikánba 2004-ben érkezett a legtöbb jelentés, összesen 800, a papok által kiskorúakon elkövetett szexuális erőszakról. 2010-től évente 600 ilyen ügyet jelentenek. Egy belga püspök két éve tett beismerő vallomást a molesztálásokról.

A korrupciós vádak sem tettek jót a pápa hírnevének. A Vatileaks, a pápai lakosztályból ellopott bizalmas vatikáni dokumentumok botránya tavaly robbant ki, amikor az iratokat ismertették az olasz újságok. A pápát 2006 óta szolgáló komornyikot május 24-én tartóztatták le. Vatikáni lakásán több láda eredeti és fénymásolt dokumentumot találtak. Kiderült, hogy ellopott még ezen kívül XVI. Benedeknek küldött ajándékokat, egy olyan 100 ezer eurós csekket  is, amely a pápa nevére szólt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik