karácsonyi vásár (karácsonyi vásár, )
Üzleti tippek

A kereskedőkön tartja a szemét a hatóság karácsony előtt

24.hu
24.hu

2016. 11. 30. 11:26

Korábban a témában:

Megkezdte az ünnepek előtti ellenőrzéseket a fogyasztóvédelmi hatóság, a korábbiakhoz hasonlóan főként arra figyelnek a szakemberek, hogy a karácsonyi vásárlások során a kereskedők szabályszerűen járjanak el, illetve ne kerüljenek veszélyes termékek a boltok polcaira – írta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) weboldalán.

A tájékoztatás szerint elsősorban a nagy áruházláncok üzleteire, hiper- és szupermarketekre, bevásárlóközpontokra koncentrálnak, de a felügyelők végeznek próbavásárlásokat vásárokon és piacokon, élelmiszerüzletekben, drogériákban és játéküzletekben is.Ellenőrzik egyebek mellett az árfeltüntetéseket, az akciós ajánlatok betartását, a mérőeszközök hitelesítését, a vásárlók könyvének meglétét, valamint az is, hogy kapnak-e számlát, nyugtát a vásárlók és annak tartalma megfelelő-e.

A hatóság laboratóriumban ellenőrzi a többi között a karácsonyi fényfüzéreket, illetve az üzletekben és a piacokon is figyelnek a lehetséges veszélyes termékekre.

Az NFH közölte azt is: a közelgő Mikulás-nap miatt tízféle csokoládé figurát és tízféle táblás csokoládét vizsgáltak, a termékek megfeleltek az előírásoknak. Valamennyi termék megfelelt a vonatkozó előírásoknak.

Tudta? Elindult egy kampány, melyben igyekeznek megtanítani a karácsonyra vásárlókat egy egyszerű tényre: a gagyi, olcsó műszaki cikkek komoly veszélyeket hordozhatnak.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.