Gazdaság

Fulladásveszélyes játszószőnyegeket vont be a fogyasztóvédelem

Fogyasztovedelem4(960x640).jpg (fogyasztóvédelem, nfh)
Fogyasztovedelem4(960x640).jpg (fogyasztóvédelem, nfh)

Fulladásveszélyes játszószőnyegeket talált és a fogyasztóvédelmi hatóság, laboratóriumi vizsgálatnál az ellenőrzött 12 fajta játszószőnyegből 7-nél az előírt húzóvizsgálat során darabkák váltak le – közölte az Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) kedden az MTI-vel.

A húzóvizsgálatnál azt ellenőrzik, hogy a kisgyermek a játszószőnyegből – azt harapdálva, rágva, illetve a kezével húzva – le tud-e választani olyan kis részeket, amelyek akár fulladást vagy maradandó károsodást okozhatnak – tették hozzá.

Egy termék az akusztikai követelményeknek sem felelt meg, miután a játszószőnyegek zenélő részei által kibocsátott hang ereje a megengedettnél nagyobb volt, ami halláskárosodást idézhet elő.

A tájékoztatás szerint a kifogásolt termékek Kínából és Malajziából érkeztek, illetve egy azonosíthatatlan származású volt, márkaneveik:

  • EVA PUZZLE MATS
  • SUN TA TOYS
  • Baby Mix.

Hangsúlyozták, hogy a hatóság a nem biztonságos termékeket kivonatja a forgalomból.

Az évek óta rendszeresen tapasztalt hiányosságok miatt a gyermekjátékok továbbra is kiemelt szerepet kapnak a fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálati programjában – olvasható az NFH közleményében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik