Pénzügy

Megváltozhat a nyugdíjrendszer

A LIGA Szakszervezetek komplex javaslatot dolgozott ki, amely kezelné a korhatár előtti eljárások minden fajtáját.

A LIGA Szakszervezetek olyan átfogó szakmai javaslatot terjesztett elnöksége elé, amely komplexen kezelné a korhatár előtti ellátások minden fajtáját. Amennyiben a számtalan ágazat szakértőit és képviselőit megjárt javaslatot elfogadják, a LIGA Szakszervezetek megtárgyalásra és elfogadásra fogja beterjeszteni azt Magyarország kormányának. A rendszer illeszkedik a jelenlegihez – hangsúlyozza a LIGA. Négy csoportra dolgozták ki a javaslatot.

1. Fedezet a saját öregségi nyugdíj

A rendszer lényege, hogy a legalább 30 év jogviszonnyal rendelkező munkavállalók, akiknek maximum 5 évük van a nyugdíjkorhatár eléréséig, bizonyos feltételek mellett korhatár előtti ellátásban részesülhetnének, melynek fedezete a saját öregségi nyugdíjuk lenne.

Azaz az ellátott ebben az esetben vállalná, hogy a nyugdíjban töltött évei alatt arányosan csökkentett összeget kapna kézhez.

2. Munkáltatói megváltás

A munkavállalók egy másik csoportja az lenne, akik már közel járnak az öregségi nyugdíjkorhatárhoz, munkájukra azonban már nincs szüksége a munkáltatónak, és akiknek munkahelyük kész maximum 5 évre előre megváltani az ellátás összegét.

Ebben a formában az államot nem terhelnék pluszkiadások (munkanélküli segély, álláskeresési járadék, stb.), a munkavállaló öreg korára nem válna munkanélkülivé.

3. Veszélyes helyen dolgozók

Külön csoportban lennének azok a dolgozók, akik olyan környezetben végzik mindennapi munkájukat, amely bizonyítottan káros hatással van az egészségükre (hő-, rezgés-, sugárterhelés, stb.). Az ő esetükben nem munkakörök szerint lennének csoportosítva a veszélyek, hanem – a mai gyors technológiai fejlődésnek és eltérő munkahelyi infrastruktúrának megfelelően – adott munkahelyen kellene felmérni az adott munkavállalóra ható káros tényezőket.

Ezt a LIGA javaslata szerint többek között a most is kötelezően elvégzendő kockázatértékelési rendszer fejlesztésével lehetne elérni, mintája pedig a most is létező, korkedvezményre jogosító munkaköri listáról való lekerülést szolgáló, munkáltató által kezdeményezett bevizsgálás adná.

4. Váltott műszakosok

A negyedik nagy csoport azokat a munkavállalókat érintené, akik váltott műszakban dolgoznak, amelynek egyértelmű káros fizikai és pszichés hatásai vannak.

Az ilyen esetekben a munkahelyi ártalom bevizsgálása nem szükséges, mert magából a foglalkoztatás módjából adódik a kedvezmény szükségessége.

Orbán játszik

Év végén megszűnik a korkedvezményes nyugdíjazás

A LIGA Szakszervezetek a rendszer bevezetésétől azt várja, hogy hosszú távon és integráltan sikerül megoldani a korhatár előtti ellátások foglalkoztatáspolitikai célú rendszerét, amely kiszámíthatóságot nyújt mind a munkavállalóknak, mind a munkáltatóknak, miközben nem ró extra terheket a költségvetésre.

A javaslat azért különösen időszerű, mert év végén a törvény szerint megszűnik a korkedvezményes nyugdíjazás, amit azok vehettek igénybe, akik éveket dolgoztak veszélyes munkakörben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik