Gazdaság

Matolcsy: eredményes évet zárt az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének közlése szerint a jegybank 2016-ben eredményes évet zárt, törvényi kötelezettségeinek eleget tett.

Matolcsy György szerdán az Országgyűlésben az MNB 2016-os üzleti jelentésének és beszámolójának általános vitájában azt mondta: amint Magyarország és a magyar kormány, úgy a jegybank is eredményes, nagyszerű évet zárt 2016-ban.

Hozzátette: az MNB törvényi kötelezettségeinek eleget tett, és teljesítette mindhárom mandátumában megfogalmazott feladatait, így megőrizte az árstabilitást, fenntartotta a pénzügyi stabilitást és támogatta, segítette a kormány sikeres, növekedésközpontú, foglalkoztatást bővítő gazdaságpolitikáját.

A jegybank elnöke hangsúlyozta: ahogyan 2013-tól minden évben, az MNB tavaly is sikeres fúziós jegybanki politikát követett, amelyben volt helye az ortodox és az unortodox lépéseknek is.

Azt is mondta, hogy tavaly – a nyugati demokráciákban példátlan módon – az MSZP politikai támadássorozatot indított az Magyar Nemzeti Bank, a jegybank elnöke és családja ellen, ezek a támadások pedig kivétel nélkül hazugságokra épültek.

Félmilliárd forintos uniós támogatást kap Matolcsy Ádám bútorgyára
A Balaton Bútorgyár tavaly 266 ezer forint nyereséget ért el.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI Fotó / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik