Élet-Stílus

Vereségei ellenére jól keresett Szávay

admin
admin

2008. 10. 27. 13:41

Szávay Ágnes úgy érzi, jövőre kikerül a hullámvölgyből, továbbra is bízik az edzőjében és a menedzsmentjében, egyben reméli, egyszer még bekerül a világ tíz legjobb teniszezője közé. Idei gyengébb teljesítménye ellenére közel félmillió dollárt keresett.

“Most rövid pihenés, majd kemény munka következik. Mindent bele fogok adni, hogy a következő év úgy induljon, ahogy szeretném, ahogy elképzeltem” – mondta idényzáró budapesti sajtókonferenciáján a világranglistán hétfőtől 28. helyezett játékos. “Elégedett vagyok az edzőmmel, Kuhárszky Zoltánnal és a menedzsmenttel, remélem, túljutok a nehéz perióduson.”

Szávay az idén – pályafutása legjobbjaként – áprilisban még a 13. volt a rangsorban. Ebben az évben 26 meccset nyert meg, emellett 25 alkalommal vonult le vesztesen a pályáról, sokszor már az első fordulóban.

Szávay az első tízbe vágyik (MTI)

Szávay az első tízbe vágyik (MTI)

A 19 esztendős teniszező elmondta, tavaly – még a felívelés idején – sokkal könnyebb volt a helyzete, hiszen nagyon kevesen ismerték, nem “készültek fel” belőle, és ő sem rettent meg a lehetőségektől. “Felmentem a pályára, és természetesen nyerni akartam, de nem rázott meg különösebben egy-egy vereség. Az idén viszont már engem akartak legyőzni, és sajnos kétszer is jött a hullámvölgy” – fogalmazott Szávay.

Lányi András, a magyar játékos menedzsere elmondta, hogy részükről szintén teljes a bizalom, és hiszik, hogy szebb napok következnek jövőre: “Ági most pihen egy keveset, aztán Floridában kezdi meg a felkészülést, majd előbb január elején egy hongkongi bemutatótornán vesz részt, utána pedig az Australian Open következik.”

Szávay Ágnes a balsikerek ellenére “pénzügyileg” remekül teljesített az idén: összesen 487 350 dollárt “ütögetett” össze, pályafutása során pedig 1 110 082 dollárt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

CHICAGO, IL - AUGUST 13: Four-year-old Leo Griffin leaves a protest against the alt-right movement held to mourn the victims of yesterdays rally in Charlottesville, Virginia on August 13, 2017 in Chicago, Illinois. One person was killed and 19 others were injured in Charlottesville when a car plowed into a group of activists who were preparing to march in opposition to a nearby white nationalists rally. Two police officers were also killed when a helicopter they were using to monitor the rally crashed.   Scott Olson/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.