Élet-Stílus

A férfi kosarasok kikaptak Olaszországban

admin
admin

2008. 09. 10. 22:22

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 75-68-as vereséget szenvedett az olaszországi Porto San Giorgióban az Eb-selejtező hatodik fordulójában.

Mészáros Lajos együttese – amely augusztusban 68-64-re verte az olaszokat Szolnokon – már a nyitónegyedben tetemes hátrányba került, és mivel a 36 éves Sitkuén, valamint Némethén kívül nem akadt kiemelkedő teljesítmény.

A folytatásban a feljavuló védekezés révén csökkent a különbség, ugyanakkor a tarthatatlan Amoroso, illetve annak pontjai miatt a nagyszünetben 37-27 volt az állás.

Fordulás után a vendég magyarok folytatták a felzárkózást, a brillírozó Németh ontotta a kosarakat, így 30 perc elteltével már csak 6 pont volt a két csapat közötti differencia (55-49).

Olaszországban elbukott a magyar csapat (MTI)

Olaszországban elbukott a magyar csapat (MTI)

Két megnyert negyedet követően az utolsóban Kámán duplájával egyenlített a magyar alakulat (57-57), de a vezetést egy 6-0-s hazai roham miatt nem sikerült átvenni, ráadásul a Bulgária ellen győztes kosarat dobó Fodor kipontozódott.

Két és fél perccel a vége előtt ismét 10 ponttal megléptek az olaszok, innen pedig már nem volt visszaút. A magyarok szombaton a szerbeket fogadják Szombathelyen.

A csoport, 6. forduló:
Olaszország-Magyarország 75-68
(26-12, 11-15, 18-22, 20-19)
A legjobb pontszerzőink: Németh 19, Kámán 12, Báder 11

A csoport másik mérkőzésén:
Bulgária-Finnország 102-90

A csoport állása:
1. Bulgária 10 pont/6 mérkőzés
2. Szerbia 9/5
3. Olaszország 8/6 (423-447)
4. Magyarország 8/6 (418-488)
5. Finnország 7/5

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.