Belföld

Minden gyerek jó valamiben, de mi mintha csak aranyérmeseket akarnánk nevelni

Mázsár Tamás
Mázsár Tamás

újságíró. 2017. 10. 22. 12:00

Lannert Judit közgazdász, szociológus, oktatáskutató. Nemrég a blogján Tehetséggondozás lufi címmel arról írt, hogy miközben milliárdokat költ el a kormány a tehetséggondozásra hivatkozva, az eredményeket alig vizsgálják. Ha mégis megtennék, akkor lesújtó számokat kapnának, hiszen a tehetséggondozásra fordított hatalmas pénzeknek nemzetközi felmérések szerint alig van hatásuk. Erről, a rossz pedagógusokról, a gyerekek túlterheltségéről és az egyházi iskolák elitizmusáról is beszélgettünk vele.

A tehetség egy mítosz. Aki ebben gondolkozik, belecsúszik abba, hogy van eleve tehetséges és van eleve nem tehetséges gyerek

– mondta a 24.hu-nak Lannert Judit, aki szerint a tehetséggondozás egy jó szándékú de nem szerencsés koncepció, ami helyett inkább a személyre szabott pedagógiát kellene gyakorolni, hiszen minden gyerek jó valamiben. De mi sajnos mintha csak aranyérmeseket akarnánk nevelni.

Ez olykor sikerül is, néhány diák nemzetközi versenyeken is jól teljesít, aminek ő is örül. De ettől a magyar oktatás még nem lesz jobb, ahogy a magyarok egészségügyi állapota sem a sportolóink olimpiai érmeitől:

A kettőnek semmi köze egymáshoz.

– mondja Lannert.

Magyarországon 1500 tehetségpont van, de szerinte meglehetős ellentmondás feszül e magas szám és a nem túl jó magyar PISA-eredmények között. A tehetséggondozás mögött ugyanis nem lát módszertant, bárki mondhatja, hogy ő tehetségeket gondoz.

Elköltött milliárdok

A Tehetségek Magyarországa program 2016-os indulásakor Balog Zoltán miniszter kiemelte, a magyar tehetségprogramok eddig 350 ezer fiatalt értek el, és 333 ezren döntöttek úgy az előző évben, hogy személyi jövedelemadójuk egy százalékát felajánlják a nemzeti tehetségprogramra, ami 2,8 milliárd forintot jelentett. Ismertetése szerint 2009 és 2016 között 280 felhívás keretében 8850 program valósult meg, a megítélt támogatások összege pedig ebben az időszakban 12 milliárd forint volt. A tehetséges fiatalok felkutatására 6,5 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

Sőt, azt tapasztalja, a pedagógusok sem pontosan tudják meghatározni, mi az a tehetséggondozás. Azok, akik ilyenek képzéseken vettek részt, gyakran még abban is elbizonytalanodtak, mi is egyáltalán a tehetség, ráadásul a gyakorlatukon sem igen változtattak elmondásuk szerint.

Minél inkább arra törekszünk, hogy kiemeljünk egy tehetséges gyereket egy közösségből, annál inkább lemondunk a többi, későn érő gyerekről. A tehetségek felfedezése pedig nagyon gyakran a tanár szubjektív véleményén alapszik. Így nem is csodálkozhatunk azon, hogy akiket felfedeznek, azok többnyire jó családból érkező, motivált, fegyelmezett gyerekek

– mondta Lannert.

Úgy látja, ez a folyamat csak rátesz egy lapáttal a magyar oktatási rendszer egyre erősödő szegreagáltságára, ráadásul nagyon sok tehetséget elveszítünk ezzel.

Nincs világos szakmai koncepció, nincs megfelelő értékelés és nincs visszacsatolás sem.

Hasraütésszerű ötletek vannak, amelyekre milliárdokat költenek el. Majd 3 év után rájönnek, hogy ez mégsem működik.

Lannert Judit a tehetséggondozás témájában egyetlen értékelésre kiírt pályázatot talált idén, ötmillió forint értékben. Számításai szerint, ha 2020-ig valóban 6,5 milliárd forintot költenek a tehetségprogramra, és ebből 2016-ban, akárcsak 2015-ben 2,8 milliárd forintot, akkor az értékelésre szánt összeg az éves keret 0,2%-a lesz.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Azért vannak olyan adatok, amik alapján közvetve mérhető a magyar tehetséggondozás eredményessége. Az egyik ilyen a reziliens tanulók aránya. (Reziliens tanuló, aki a családi háttere alapján az alsó 25 százalékba tartozik, az eredményei alapján viszont a legjobban teljesítő 25 százalékba.) Az OECD-államokban 2009-ben a reziliens tanulók aránya 7,7 százaléka volt az összes diáknak.

Ez a szám hazánkban 6,6 százalék, ezzel a 34 OECD-ország sorában Magyarország a nem túl előkelő 23. helyet foglalta el 2009-ben.

Egy másik mutatója a tehetséggondozás eredményességének az, hogy mekkora a legjobban teljesítők aránya, mondja Lannert Judit. A 2012-es PISA-jelentésben olvasható, hogy a legalább egy kompetenciaterületen (szövegértés, matematika vagy természettudomány) kiemelkedően teljesítők aránya az OECD-országokban átlagosan 16,2 százalék volt, míg a mindhárom területen nagyon jól teljesítők aránya 4,4 százalék. A magyar diákok eredménye az OECD-átlagtól jóval elmaradt, a legalább egy területen kiemelkedően teljesítők aránya 11,6 százalék, a mindhárom területen nagyon jól teljesítőké pedig csak 2,9 százalék volt. A helyzet 2015-ben sem javult, a legalább egy területen nagyon jól teljesítők arányában (10 százalék) megint elmaradunk az OECD átlagtól (15 százalék).

Sokan nem elég felkészültek

Lannert Judit szerint sokan azt gondolják a pedagógusszakmáról, mint a tehetségekről, hogy erre születni kell. Ezzel szemben ő azt tapasztalta, hogy ez egy tanulható szakma, a gond az, hogy a pedagógusképzés nem korszerű, a leggyakrabban használt frontális módszer a tanárt, és nem a gyereket helyezi a tanítás-tanulás középpontjába:

Tanárnak egyébként valóban sokszor az megy, akiben van színészi ambíció is, esetleg színész szeretett volna lenni. Ez teljes félreértés. A tanárnak vissza kellene lépnie és a gyerek kezébe adni az életet. Az ő feladata nem az, hogy kinyilatkoztasson, hanem hogy segítse a diákot.

Gyakran a tanárok tudását is kevésnek érzi, hiányolja az óraterveket, és azok betartását. Szerinte a pedagógusok nagy része ötlettelenül, személytelenül adja le az órákat, és az értékelésre sem szán elég időt. Úgy látja, a legjobban az hiányzik, hogy a pedagógusok tükörbe nézzenek, és azt mondják, ezt nem csinálom jól. Ez ugyanis egyben a legnagyobb gátja annak is, hogy fejlődjenek és képezzék magukat egy életen át.

Nem reflektálnak magukra, és más sem mondja nekik, mit csinálnak jól, és mit rosszul. Önbizalomhiányosak, és ennek sajnos gyakran valódi alapja van. Sokan tényleg nem elég felkészültek, ez az igazság, és ezt ők is érzik

– mondja.

Ezeket a problémákat pedig még tetézi a pedagógushiány, amit Lannert Judit világjelenségnek lát. Igaz, Magyarországon különösen rossz a helyzet, pedig már tíz évvel ezelőtt is érződött, hogy a hazai tanárok „nagy generációja” hamarosan kiöregszik. A helyzetet pedig súlyosbítja, hogy a tanárok nyugdíj mellett már nem dogozhatnak, ráadásul van olyan vizsgálat (OECD-TALIS), ami azt mutatja, hogy az idősebb tanárok jobbak, mint a fiatalabbak:

Nemzetközi szinten azt látjuk, minél fiatalabb egy tanár, annál korszerűbb eszközökkel dolgozik. Ez Magyarországra nem igaz. Ez annak tudható be, hogy a pedagógusképzés elavult, és bár a továbbképzés a ’90-es években egészen minőségi volt, de később ezek a lehetőségek is megszűntek.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

A ’90-es évek elején az oktatáskutató szerint nagy lehetőséget szalasztott el az ország. Ekkor ugyanis elkezdett csökkenni a gyereklétszám, ami jó alkalom lett volna egy jó pedagógus-életpályamodell megteremtésére, és az alkalmatlan tanárok kiszórására.

Egy másik gond pedig az, hogy a fiatalokat nem csábítja a pályára az, hogy az egyetemről kikerülő pályakezdő tanároknak többnyire csak a legrosszabb iskolákban vagy legnagyobb kihívást jelentő osztályokban jut hely, ami egyenes út a kiégés felé. Szerinte azt kellene kitalálni, hogy lehetne őket a pályára tapasztani. A pályán töltött első évek ugyanis meghatározóak. Gondnak látja azt is, hogy ég és föld, amire felkészítik őket, és ami a magyar iskolai valóság.

Lannert Judit a digitalizációt látja a pedagógushiány egyik hosszútávú megoldásának.

A pedagógushiányt, ha ügyesek lennénk, részben megoldhatnánk virtuális tanárokkal, online órákkal, kurzusokkal. Ez nem megy egyik napról a másikra, de el lehetne kezdeni.

A magyar gyerek sokat tanul, de rosszul

A gyerekek túlterheltségét Lannert Judit is komoly gondnak látja, a NAT-ba szerinte azért zsúfoltak bele ilyen sok tárgyat, mert itt sem a gyerek állt a középpontban, hanem a tantárgyak és az azokat tanító tanárok.

Mindenkire gondoltak, csak a gyerekekre nem

– mondta.

A napi 8-9 órát embertelennek tartja.

Azt gondoljuk, hogy minél több, annál jobb. Túl sokat aggatunk a gyerekre.

Lát jó nemzetközi példákat, a lengyel gyerekek is sokat tanulnak, mint a magyar gyerekek, de ők eredményesebbek, a németek pedig kifejezetten keveset tanulnak, mégis hatékonyan, mondja.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

A magyar gyerekek kevesebb órában tanulják a matematikát, mint a környező országok tanulói, ennek kompenzálására viszont sokat tanulnak otthon, de azt is rosszul. A zsúfolt tanterv miatt nincs elég idő a gondolkodtatásra, ezért nálunk még a jó tanulók is többnyire magolnak, a gyerekek többsége pedig a tudását képtelen alkalmazni.

Lannert Judit szerint tényleg nincs sokkal több tanóra itthon, mint külföldön, csak annyi a tananyag, hogy állandóan tanulni kell iskolán kívül is.

Elitizmus állami támogatással

Az oktatáskutató nem a magániskolák vagy egyházi iskolák számának gyors növekedésében látja a probléma megoldását, miközben elismeri, ezekben az intézményekben magasabb az oktatás színvonala. De emlékeztet arra, hogy Magyarországon kívül Svédország teljesítménye is hatalmasat zuhant a PISA-felmérésen 2000 és 2012 között, mégpedig azért, mert rengeteg lakásiskolát és magániskolát nyitottak angol és amerikai mintára. Viszont a felmérés eredményei után rá kellett döbbenniük, hogy ezek az alternatív iskolák az oktatási rendszerre összességében negatív hatást gyakoroltak. A skandináv modell lelke az egységes és magas színvonalú közoktatás, ahol az elit nem akar mindenáron kiskapukat.

Energiákat és társadalmi tőkét vontak ki az iskolából, mivel az elit kivonult és sokkal szegényebb lett az, ami ott maradt. A svédek minden esetre gyorsan rájöttek, hogy nem szabad hagyni az elitet megszökni az oktatási  rendszerből. A magyar oktatás viszont továbbra is az elitizmusról szól

– mondja. Szerinte a piac nem megoldás mindenre, a közszférában nincs, vagy csak nagyon korlátozottan van helye.

Lannert Judit az egységes állami fenntartást nem tartotta rossz ötletnek, csak szerinte hiba volt az egyház szerepét ilyen mértékben és ütemben növelni.

A magániskolákat visszaszorította az állam, az egyházi iskolák szerepét viszont drasztikusan kiterjesztette. Általános jelenség néhány megyében, hogy ide megy az elit, aki a cigánnyal nem akar együtt tanulni.

Az oktatáskutatónak három lánya van, az ő gyerekei is alternatív iskolába járnak, mert úgy gondolja, egyénileg mindenkinek joga és kötelessége a gyereke számára a legjobbat választania. Az egész oktatási rendszerért felelős kormányzatnak viszont a közérdeket kellene szeme előtt tartania és kellene olyan kereteket biztosítania, ahol az elit is szívesen benn marad az állami közoktatásban.

Amikor a lányom elment egy állami, jó hírű gimnáziumba felvételizni, megkérdezték tőle, mi megy jobban neki, a matek vagy a magyar. Mondta, a magyar. Jó, akkor a másikkal kezdünk, válaszolták. Az alternatív iskolában viszont egy jó kedvű gyerek jött ki a felvételiről

– emlékezett vissza.

Míg az állami iskolában azt mérték fel, hogy a gyerek mennyire tűri a stresszt, hiszen ott azzal fog szembesülni nap mint nap, addig a másik iskolában a gyerek személyiségéből indultak ki. Az iskolaválasztásnál ez döntött.

De míg a magániskolák csak kis részben fogyasztják az adóforintokat, addig az egyházi iskolák mint állam az államban működnek. Ami az egyházi iskolák térnyerését illeti, ez rendszerszinten is komoly hibának látja.

Azt vesznek fel, akit akarnak, a tanfelügyelet rájuk nem vonatkozik, és még több pénzt is kapnak, mint az állami iskolák. Ezáltal egyenlőbbek az egyenlőknél, és mindezt az adófizetők pénzén. Ez elképesztő, hiszen ezeknek a folyamatoknak köszönhetően drámaian kiszorulnak a hátrányos helyzetű gyerekek a jobb színvonalú képzésből.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Az egyik észak-kelet magyarországi szegregátumban megdöbbentő dolgokat tapasztaltunk. Van olyan település, ahol egy jól menő énektagozatos általános iskola egy teljesen szegregált romungró iskolává vált, mert mellette az egyház egy általános iskolát alapított. Felvételiztettek, ahol a cigány gyerekek a vizsgákon elvéreztek. Az oláh cigányok egy kicsit jobb érdekérvényesítők, ők erőteljesebben felszólaltak a döntés ellen, közülük páran bejutottak, de a romungrók nem. És nem csak a jó diákokat, a legjobb tanárokat is átcsábították az egyházi intézménybe. Az idei évnyitón száz gyerekkel és nyolc tanárral kevesebb volt az állami általános iskolában. A KLIK pedig azt mondta, kevesebb a gyerek, ezért nem ad több pénzt. Pedig ebben az új helyzetben óriási szükség lett volna még pedagógusra. Ráadásul a KLIK adott engedélyt az egyházi általános iskola létrehozására is. Kérdés, hogy kit és kiket képvisel a KLIK? Ki felel ma Magyarországon a színvonalas magyar közoktatásért? Ezt a szerepet ma valahogy senki nem látja el.

Lannert Judit hozzáteszi, hogy a világnézeti semlegesség egyébként jogos kívánalma még ronthat is a helyzeten, hiszen egy településen így mindig lesz egy olyan állami iskola, amelyik kénytelen lesz az egyházi iskolába be nem került gyerekek gyűjtőhelyévé válni. Így viszont az egyházi iskola mindig is megteheti, hogy szelektál és lefölözi a krémet. Ráadásul nemcsak jó tanulónak kell lenni, hogy bekerüljön valaki az egyházi iskolába, de sok helyen feltétel az aktív templomba járás. A szülő pedig elkezd templomba járni, háta akkor felveszik a gyereket.

A politika látszólag a szeretet, a vallás, a keresztényesség nevében cselekszik, de a kimenet nagyon nem keresztényi. Ezeken a településeken kilátástalan helyzetbe hozzák az egyházi intézménybe be nem kerülő gyerekeket és az őket tanító pedagógusokat. Az állam és az egyházi iskolák pedig csak behunyják a szemüket.

– nyilatkozta.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. november 12.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter felszólal a Fidesz XXVII., tisztújító kongresszusán a budapesti Hungexpón 2017. november 12-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.