Belföld
Jövő tavasszal már utasokat szállít a négyes metró

Kirúgatnák a BKK-vezért, várják Tarlós feljelentését

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 07. 25. 12:32

A Magyar Liberális Párt szerint a főpolgármester bűnpártolást követ el, ha nem ezt teszi.
Korábban a témában:

Tarlós Istvánnak hivatalból eljárást kell indítania a BKK-botrány miatt, és azonnali hatállyal el kell küldenie a cég vezérigazgatóját – tudatta az ellenzéki párt, amely elvárja, hogy a főpolgármester a közlekedési központ tulajdonosi képviselőjeként felelősséget vállaljon a történtekért.

A Liberálisok szerint a BKK törvénysértést követett el azzal, hogy szerződéskötés és közbeszerzés nélkül átvette a T-Systemstől az elektronikus jegyrendszert.

Budapest, 2017. július 18.
Utas a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új elektronikus bérletét használja Budapesten, a Deák téri metrómegállóban 2017. július 18-án. A napokban elindította a BKK az online jegy- és bérletvásárlási felületet, amelyre a vásárlóknak minden nap be kell majd lépniük. Először teljes árú és tanuló, félhavi és havi Budapest-bérletek, 24, 72 órás és hetijegy vásárlására lesz lehetőség.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Verseny nélkül akart nagyot dobni az elfuserált e-bérlettel a BKK
Kellett volna a siker a vizes vb-re, ezért olyan gyorsan verték át az ötletet, hogy közbeszerzés helyett egy korábbi szerződést egészítettek ki.

A rendszer 22-25 millió forintos havi működési díja eléri a közbeszerzési értékhatárt. Az elmaradt szerződés és közbeszerzés miatt a főpolgármesternek hivatalból feljelentést kell tennie. Ha nem, akkor Tarlós István bűnpártolás vétségét követi el – tudatta a párt, amely szerint súlyosbítja a helyzetet, hogy a BKK gondatlansága miatt veszélybe kerülhettek a jegyvásárlók személyes adatai, a rendszer ugyanis nem felelt meg az alapvető biztonsági elvárásoknak.

Budapest, 2017. július 18.
Utas új elektronikus bérletét ellenõrzi a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyellenõre Budapesten, a Deák téri metrómegállóban 2017. július 18-án. A napokban elindította a BKK az online jegy- és bérletvásárlási felületet, amelyre a vásárlóknak minden nap be kell majd lépniük. Elõször teljes árú és tanuló, félhavi és havi Budapest-bérletek, 24, 72 órás és hetijegy vásárlására lesz lehetõség.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Végleg leállíthatják a BKK online jegyrendszerét
Legalábbis a Magyar Nemzet információi szerint.

A BKK elmulasztotta hitelesíteni, tesztelni a rendszert mielőtt bevezette, és ezzel felmérhetetlen károkat okozott az utazóközönségnek és a fővárosnak, ami ékes bizonyítéka annak, hogy Dabóczi Kálmán alkalmatlan a cég vezetésére, azonnali hatállyal fel kell menteni.

A Magyar Liberális Párt felszólítja Tarlós Istvánt, hogy ne sunyítson tovább, és tegye meg a szükséges feljelentést az elmaradt közbeszerzési eljárás miatt.

Közleményük szerint az igazi bűnös nem az a 18 éves fiatal, akit órákon belül rabosított a rendőrség, hanem az, aki ezt a rendszert közbeszerzés és kontroll nélkül hagyta működésbe lépni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LISBON, PORTUGAL - MARCH 25: Head coach Bernd Storck of Hungary looks on during the 2018 FIFA World Cup Qualifying Group B match between Portugal and Hungary at Luz Stadium on March 25, 2017 in Lisbon, Portugal.  Rodrigo Cabrita / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.