Belföld

Elfogyott a kacsa, dolgozók kerültek utcára a madárinfluenza miatt

24.hu
24.hu

2017. 04. 04. 11:12

Korábban a témában:

A madárinfluenza miatt álltak le a munkával 9 vízi szárnyas vágó- és feldolgozó üzemben. Ez a vis maior helyzet 2016. november eleje után az exportorientált vállalkozásokat teljesen hasba akasztotta. Mintegy 3 ezer embert érintett. Nem tudjuk pontosan, hogy mennyi embert bocsátottak el, azt viszont igen, hogy több cégnél voltak elbocsátások és jelentős létszámcsökkentések. Az élőállat-szállítókkal, takarmányosokkal, termelőkkel együtt 10 ezres nagyságrendű az érintettek száma

mondta Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke a HRportálnak.

Csorbai hallott olyan cégről, amelynél 2016 decemberében csak egy napot vágtak. Ha nincs árbevétel, viszont munkabérköltség van, a veszteséget egy cég sem képes sokáig kompenzálni. Úgy tudja, hogy a cégek nagy része megpróbált úgy játszani, a szó jó értelmében, hogy kiadták a szabadságokat, voltak a dolgozók fizetés nélküli szabadságon, valamennyi állásidőt is fizetettek.

Május-június táján lesz elegendő alapanyag ahhoz, hogy újrakezdje a termelést a vízi szárnyas feldolgozóipar, de csak októberben éri el a tavalyi év hasonló időszakának teljesítményét – vélik az iparágban dolgozó cégek képviselői. Azt viszont nem lehet tudni, hogy amikor újrakezdik a feldolgozást az üzemek, hol lesznek a baromfi-feldolgozókból elbocsátott dolgozók, ami gond, mert ide rutinos kezek kellenek.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.