Belföld

Tölgyessy: Orbán érzi, mit akarnak tőle hallani

24.hu
24.hu

2010. 06. 28. 08:35

A kormányfő ügyel rá, hogy mindig megtegye a külső elvárások elleni lázadás gesztusait is.

Tölgyessy Péter szerint a kormányfő “továbbra is biztonsággal érzi, mit akar tőle hallani az átlagválasztó, pártját pedig hajtja előre a reménység ereje”. A kétharmados többség minden ponton offenzív térfoglalásával szemben egyelőre nincs szilárd belföldi ellensúly.

A kormányzás korlátját egyelőre inkább a gazdasági helyzet, a befektetők, az Európai Unió jelenti, semmint a helyét kutató kicsinyke ellenzék – mondta az alkotmányjogász a közrádióban. Az elemző szerint egyre világosabb, hogy a Fidesznek engednie kell a pénzpiacok erejének, de Orbán Viktor ügyel arra, hogy mindig megtegye a külső elvárások elleni lázadás gesztusait is.

“A következő időszak fő kérdése azonban nemcsak az Orbán-kormány eredményessége lesz, hanem az is, hogy az ország kiegyensúlyozott létezéséhez elengedhetetlen reális ellenzék mikor és főleg miként formálódhat meg” – mondta Tölgyessy az MR1-Kossuth Rádiónak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Barcelona, 2017. augusztus 17.
A terrortámadásban használt furgon közelében rendõrök Barcelonában 2017. augusztus 17-én, miután a fehér furgon a járdára hajtott és járókelõket gázolt el a katalán fõváros Las Ramblas negyedében. Legalább tizenkét ember életét vesztette, mintegy nyolcvanan megsebesültek. (MTI/AP/Manu Fernandez)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.