Tudomány
Régóta a női "fegyvertár" részeként tekint a társadalom a vonzerőre. Most egy tudományos kutatás is igazolta, hogy azok, akik élnek vele, akár harmadával sikeresebbek tárgyalásaikon.
Egy új analitikai módszer segítségével a Dél-Kaliforniai Egyetem tudósainak sikerült azt a régóta létező feltételezését bebizonyítani, miszerint az óceánoknak vannak B-vitaminhiányos területei.
Az immunrendszer szempontjából kulcsfontosságú nyiroksejtekből eltűnt a vírus két HIV-fertőzött férfinál miután csontvelő-átültetésen estek át.
Amerikai kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a globális felmelegedéssel gyakoribbá váló heves nyári viharok felgyorsíthatják az ózonréteg károsodását.
2012. 07. 30. 07:00
A Hír24 összegyűjti a hét érdekességeit - 2012 harmincadik hete a Tech-Tudban.
Bár az apró madarak mindössze néhány grammosak, amerikai biológusok szerint nem zavartatják magukat, és zuhogó esőben is képesek a virágok előtt lebegve nektárt szívogatni.
2012. 07. 29. 09:00
Egy új, amerikai kutatók által kifejlesztett kezelés a hegszövetet szinte teljesen eltünteti.
A globális felmelegedés miatt honosodhatott meg Írországban egy mediterrán földigiliszta, amelynek nagy populációját a University College Dublin biológusai fedezték fel.
2012. 07. 28. 09:00
A 16 centiméter átmérőjű kagyló Anglia déli partjainál akadt egy halászhálóba - kifogói először azt hitték, még él.
A terhesség ideje alatti alkoholfogyasztás az eddig feltételezettnél sokkal sokrétűbb idegkárosodást okozhat a magzatnál – még ha ez nem is látszik.
Az amerikai űrkutatási hivatal szerint több mint százhúsz éve nem tapasztalt mértékben olvadt a jég júliusban Grönlandon.
2012. 07. 26. 11:00
Hácór, a kánaáni város meghódításáról tanúskodik a 3400 éves megpörkölődött búza, amelyre a jeruzsálemi Héber Egyetem régészei bukkantak.
Egészséges csecsemők vizsgálata igazolta, hogy az anyatejnél "okosítóbb" babatápszert egyelőre nem sikerült kitalálni.
Ausztrál kutatók derítették ki, hogy az emlőrák sejtjei kikapcsolják az immunválaszt szabályozó gént, ez pedig lehetővé teszi az áttétek kialakulását.
Elkészítette első felvételeit a magánfinanszírozású Discovery Channel-teleszkóp, azaz a Discovery tévécsatorna távcsöve.
Megkövesedett ürülék segít megfejteni azt, hogy miért gyakoribb a 2-es típusú cukorbetegség az amerikai őslakosok között, mint bármely más népcsoport esetében.
Nem az „együtt erősebbek vagyunk", hanem a „mentse magát, aki tudja" mottó irányítja vészhelyzetben a csapat tagjainak viselkedését.
A Z-1 névre keresztelt prototípus a szellemirtók egyenruhájának egy rosszul sikerült farsangi változatára emlékeztet.
Még úszni is képes az a "medúza", amelyet szilikon-polimerre ültetett patkány szívizomsejtekből hoztak létre a Harvard Egyetem és a Kaliforniai Műszaki Egyetem kutatói.
2012. 07. 24. 11:00
- 12:38 Hátborzongató mennyiségű gyerekpornót találtak egy 66 éves férfi adathordozóin
- 12:38 Kleinheisler László: Nem éreztem úgy, hogy a saját hazám kellőképpen megbecsül és tisztel
- 12:30 Prémium védelem okosárak nélkül: Bemutatkozik az AlzaGuard termékcsalád!
- 12:29 Csont nélkül engedte át a versenyhivatal a Mészáros-bizniszt, amely miatt most százmilliárdokat veszíthet Magyarország
- 12:18 Mit eszik a TikTok-nemzedék? Generációváltás a húspultnál
- 11:57 Nyomon követhetővé teszi a baktériumokat a magyar kutatók új módszere
- 11:54 Több mint egy nagydíj – 1993 után visszatér a Forma–1 Afrikába
- 11:40 Berobbant a gáz egy vajtai lakóházban, mentőhelikoptert küldtek a helyszínre
- 11:33 Le akarták rövidíteni a hazautat, eltévedt két kisfiú a bánki erdőben
- 11:19 Az M1-es autópályáról tűnt el egy moldovai férfi
- 11:15 Változott a terv: kisebb stadionba viszik a georgiai–magyar focimeccset
- 11:10 A Wikipédiát is feltörte az OpenAI elszabadult MI-ügynöke
- 11:04 Sacha Baron Cohen játssza a főszerepet Quentin Tarantino első színdarabjában
- 10:49 Lövöldözés Brüsszelben: két külön esetben két ember meghalt
- 10:39 Unióspénz-kisokos: megoldódott a legnagyobb problémánk az Európai Unióval
- 07:30 Kispolszki, Volga, Zaporozsec – mennyit tudsz a szocialista autócsodákról?
- 06:29 34 évesen meghalt RJ Mitte, a Breaking Bad színésze
- 05:53 Újabb csapás a Mészáros-birodalomra: a sztrádakoncesszió után a vasútépítő üzletág dőlhet be
- 07:00 Megoszthatja a nyugdíjasokat a kormány nyugdíjemelési terve
- 09:16 „Le tudnál fotózni engem a tigrissel?” – kérte az egyik látogatót a férfi, mielőtt beugrott a nagymacskához
- 07:00 Kvíz: Ki kicsoda a Windsor-házban? Lássuk, mennyire vagy képben!
- 07:35 Úgy nyerte el a MAVIR telephelyeinek takarítását öt régióban is Kovács Zoltán feleségének a cége, hogy mindenki mást kizártak
- 09:10 Pócs Jánosra hivatkozva javasol Magyar Péter alkohol- és drogtesztet a parlamentben
- 08:55 Megszavazták az NVVH elnökhelyetteseit és a gyermekvédelmi törvény módosítását, Gurzó Mária felszólalásából viccet csináltak, a Fidesz kivonult
- 07:01 Halálos incidens történt egy amerikai vidámpark hullámvasútján
