Tudomány

Férgek segítették a nyomozókat

Mikor a mexikói rendőrség képtelen volt azonosítani egy szénné égett holttestet, egy eddig soha nem használt módszert próbáltak ki: a férgek segítségét kérték.

A New Scientist jelentése szerint ugyanis az égési sérülések olyan súlyosak voltak, hogy a DNS-minták már nem voltak alkalmasak az azonosításra. A találékony nyomozók azonban nem adták fel: a holttest helyett az azon élősködő férgek közül fogtak hármat, és ezek emésztőrendszeréből vettek DNS-mintát.

Az izolált emberi genómból első körben annyit sikerült megállapítani, hogy egy nőről van szó. Azonban az eljárás egyedisége miatt még nem lehettek biztosak az eredményekben, ezért az áldozat DNS-ét összevetették a feltételezett apáéval, az apasági teszt pedig 99,7 százalékos bizonyossággal állapította meg a rokoni kapcsolatot.

Érdekes – bár talán nem túl meglepő – módon ez volt az első alkalom, hogy egy bűntény felderítése során férgek emésztőrendszerében talált emberi DNS-t használtak az áldozat azonosításához. Igaz, Kínában tavaly volt már arra példa, hogy egy lefejezett holttest és a később megtalált fej közötti kapcsolatot hasonló módon bizonyították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik