Tudomány
Brit kutatók felfedeztek egy gént, amely segít abban, hogy valaki vezetőnek szülessen.
A brit tudósok brit zenészeket, egyebek mellett a Coldplay zenéjét ajánlják. Persze a KRESZ szabályainak betartása mellett.
A csillagászok egy 73 kvazárból álló csoportot fedeztek fel - a probléma az, hogy nem kéne, hogy létezzen. Legalábbis nem lehetne ekkora.
Ha beválik, néhány év múlva ilyen modulok alkothatják az első űrszállodát.
Amerikában ferences szerzeteseket bérelhetünk fel, akik helyettünk imádkoznak az sms-ben megjelölt dologért.
Nemcsak az alkalmazottnak, hanem a főnöknek is megéri.
A feltételezettnél "testesebb" az Apophis-kisbolygó, amely szerdán suhant el a Földtől 14,5 millió kilométerre.
Ha úgy érzed, rád van szükség az első marsi kolónián, és valóságshow-hősnek se lennél rossz, akkor ne habozz, és jelentkezz marslakónak!
A második világháború végén a természet erejét kívánták sorkatonai szolgálatra bírni.
A Curiosity újévi nagytakarításba kezdett, s kiderült: a vörös porréteg alatt nagyon sápadt a bolygó.
Az aszteroidák és üstökösök éve lesz 2013, két kisbolygó és két kométa kerül a Föld közelébe.
2013. 01. 09. 16:55
Egy új kutatás szerint könnyebb elviselni a magányt, ha az ember publikál a közösségi oldalon - még akkor is, ha senki sem figyel.
2013. 01. 09. 16:00
Amerikai kutatóknak elektromos stimulációval sikerült elérniük, hogy az agy saját morfiumát termelje.
A brit tudósok spanyol erősítéssel jöttek rá erre.
2013. 01. 07. 16:00
- 19:03 Nagy Ervin: Rehabilitáljuk az Inkubátor Programot!
- 18:58 Fontos változás az emlőrák ellátásában: bővül a tb-támogatás
- 18:17 Zelenszkij aláírta a kárpátaljai magyarok oktatási jogait is érintő törvényt
- 18:12 „A tiszteletnek kölcsönösnek kell lennie” – Argentína ellenfele csalódott Lionel Messi búcsúmeccsében
- 17:58 „Mindenki ellenség, aki ért a szakmához, és önálló véleménye van” – az izraeli melegítős sztorival sokakat magára haragított a női tornászok kapitánya
- 17:44 Rendkívüli közgyűlés jön a 120 milliárdos Budapest-megállapodás miatt
- 17:18 „Adott esetben a mandátumától is meg kell válnia” – kedden tárgyalja a Tisza-frakció etikai bizottsága az egzotikus állatokra vadászó képviselő ügyét
- 17:08 Áder János szónokol a Fidesz október 23-i ünnepségén
- 16:48 Pikó András: Karácsony Gergely nulla alkalommal válaszolt az egyeztetési kéréseinkre a parkolásról
- 16:29 Borkai Zsolt távozik a győri közgyűlésből
- 16:27 Teljesen megsemmisült, miután leégett Párizs történelmi vásárcsarnoka
- 16:26 Kiengedte a bíróság a volt feleségét megerőszakoló férfit, kommandósok kapták el fél évvel a szökése után
- 16:20 Örömében dalra fakadt a történelmet író teniszező
- 15:29 A BMW, a Mercedes és a BYD húzza a gazdaságot, de mi lesz a többiekkel?
- 15:23 Bemutatták a HUN-REN-t átalakító törvényjavaslatot
- 07:24 Sopront is elcsatolnák – az AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
- 14:39 Megközelíthetetlen, a beosztottjaival szigorú – kollégái a legfőbbügyész-jelöltről
- 12:06 Orbán Győző, Tiborcz István, de akár Orbán Ráhel is megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot
- 12:39 Fejes Pétert jelölte legfőbb ügyésznek Baka András
- 05:58 Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
- 08:00 Megvan, mivel készül a fideszes oldal október 23-ra a Békemenet helyett
- 14:57 Előkerült az eltűntként keresett, tehetségkutatóban szerepelt lány
- 07:04 Barber shopokban razziázott a NAV, nemhogy számlákat, adószámot is alig találtak valahol
- 10:58 Felszólalt a NAIH, miután a Fidesz nyilvánosan listázni kezdte az NVVH alkalmazottjait
- 06:27 Magyar Péter gratulált Dömsödi Gábornak, majd beszólt a Fidesznek
