Tudomány

Zűr az űrsárkánnyal

Pálfi Rita
Pálfi Rita

2013. 03. 01. 21:59

Gondok adódtak a pénteken a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé elindított Dragon teherszállító űrhajóval, amelyet az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) bérel egy magáncégtől, mert a saját eszközeivel egyelőre nem képes utánpótlást eljuttatni az asztronautáknak.

Korábban a témában:

A tonnányi rakományt hordozó Dragon a légierő floridai támaszpontjáról startolt egy Falcon 9-es rakéta segítségével. Ez példaszerűen sikerült, s mintegy tíz perccel az indítás után az űrhajó Föld körüli pályára állt, ahol ki kellett volna nyitnia a napelemeit, és megkezdenie a közelítő manővereket.

Ekkor azonban gondok jelentkeztek. A NASA közlése szerint a manőverezéshez használt négy hajtómű közül csak egy indult be, és nem sikerült a napelemek tábláinak kinyitása sem. A mérnökök több órán át foglalkoztak a problémákkal, mire sikerült egy ausztráliai átjátszó állomás közvetítésével küldött parancsok segítségével egy második hajtóművet is beindítani, és kinyitni a napelemek paneljait.

A Dragon elvileg két manőverező rakétával is el tudja érni a 350 kilométer magasságban keringő űrállomást, amelynél az eredeti tervek szerint szombaton köt ki, de ez késhet a műszaki hiba miatt. A rakományában kísérleti anyagok, növényi magvak, egér őssejtek, élelmiszer, víz, ruha, alkatrész, légtisztító készülék és egyéb küldemények vannak.

Ez a SpaceX vállalat által gyártott, ember nélkül repülő eszköz harmadik útja. Az első – tavaly májusban – a kipróbálását szolgálta, s annak bizonyítását, hogy képes csatlakozni a Nemzetközi Űrállomáshoz. Tavaly októberben a második út során már rakományt is szállított az ISS-hez. Az amerikai űrhivatal – a NASA – 12 útra szerződött le a vállalattal.

A Dragon visszafelé is képes terhet szállítani, mert nem semmisül meg a légkörben. A SpaceX 2015-re akarja elkészíteni egy új változatát, amellyel már emberek is utazhatnak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.