Tudomány

Szajhának nevezték és megölték a francia királynét

Wikipedia.hu
Wikipedia.hu

Mária Terézia tizenhat gyermeke közül a tizenötödik, Marie Antoinette baljós előjelek árnyékában jött világra: 1755. november 2-án, halottak napján és egy nappal a pusztító lisszaboni földrengés után jött napvilágra, ráadásul keresztszülei is portugálok voltak. Formális nevelésben alig részesült, szórakozni vágyó és a cicomát módfelett kedvelő kislány volt, mindezt azonban feledtette kedvessége és szépsége.

Az „osztrák szajha”

Az osztrák-francia kibékülés betetőzéseként a lány 1770. május 16-án világraszóló ünnepségek közepette férjhez ment a francia trónörököshöz, a későbbi XVI. Lajos királyhoz. Az előjelek kísértetiesen ismétlődtek: az esküvőt követő népünnepélyen a mai Concorde téren a tűzijáték rakétái a tömegben robbantak, a pánikban száznál többen vesztették életüket. Az áldozatokat a Sainte-Madeleine temetőben hantolták el – ugyanott, ahová negyedszázaddal később a lefejezett királyné tetemét is behányták egy tömegsírba.

Lajos bátortalan, határozatlan és magának való XV. Lajost 1774-ben koronázták meg. Marie Antoinette királynéként sem foglalkozott politikával, mert nem érdekelte, annál inkább kedvét lelte viszont a divatban, a kártyában és a pazarlásban. Marie Antoinette a forradalom kitörésekor már a leggyűlöltebb asszony volt Franciaországban, akit csak úgy emlegettek: l’autre chienne (másik kutya – az autrichienne, osztrák helyett), avagy la putaine d’Autriche, az osztrák szajha.

Marie Antoinette kivégzése

Bátran ment a halálba

1789-ben a Bastille lerombolása után a királyi családnak Versailles-ból Párizsba kellett költöznie, 1791 júniusában megpróbáltak megszökni, de elfogták és visszavitték őket Párizsba. A kalandban Marie Antoinette haja teljesen megőszült, az iránta való gyűlölet még jobban erősödött. A háború kitörése után, 1792 augusztusában férjével együtt a Temple börtönébe zárták, fiát elvették tőle, és valószínűleg a börtönben őt is meggyilkolták.

A Konvent 1792 szeptemberében eltörölte a monarchiát, „Louis Capet polgárt” 1793 januárjában halálra ítélték és kivégezték. Sorsát „Capet özvegy” sem kerülhette el: augusztusban a Concierge fogházba vitték, ahol igen kegyetlenül bántak vele. Ő méltósággal viselte a megpróbáltatásokat, és azt is, amikor októberben a jakobinusok követelésére bíróság elé állították, és halálra ítélték.

A 39 éves asszony 1794. október 16-án, déli negyed egykor hajtotta fejét a Concorde téren a nyaktiló alá. A kivégzés után még Hébert, a radikális jakobinusok vezetője is kénytelen volt elismerni, hogy „egyébként a szajha mindvégig bátran, szemtelenül viselkedett”. Marie Antoinette-t jeltelen tömegsírba temették, így a Bourbon-restauráció után fel sem tudták kutatni tetemét, csak egy félig elrohadt harisnyakötőből vélték azonosítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik