Tudomány

Történelemhamisítás lehet az Oppenheimer-filmben

Universal Pictures
Universal Pictures

Elképesztő érdeklődés övezi az Oppenheimer-filmet, mely az atombomba megalkotása mellett a címszereplő életének fontosabb pillanatain is végigvezeti a nézőket. Az „atombomba atyjának” is nevezett fizikus iránti érdeklődés egészen odáig vezetett, hogy unokája, Charles Oppenheimer is kifejtette véleményét a filmről, mely szerint bár többségében egyetértett Christophet Nolan rendező nézőpontjával, az egyik jelenetet történelemhamisításnak nevezte – írja a Time.

A férfi elmondta, családjában gyakran szóba kerül a nagyapja személyisége és munkássága, ám mint azt az általa alapított szervezet, az Oppenheimer Project is hirdeti, nem az atombomba az egyetlen hagyatéka. Véleménye szerint a technológia képes lett volna, hogy korlátlan energiával lássa el a világot, ám azáltal, hogy évtizedek óta inkább fegyvergyártásra használják azt, romlott az atomenergia megítélése a társadalom szemében.

Mint mondta, azzal már az életrajzi film megtekintése előtt tisztában volt, hogy lesznek olyan pontjai az alkotásnak, amelyekkel nem fog egyetérteni, csakúgy mint az annak alapjául szolgáló, American Prometheus című könyv esetében. A film nagy részében nem talált kivetni valót történelmi hitelesség szempontjából, ám az, amikor Oppenheimer ciánmérget fecskendez a professzora almájába, ellenérzést váltott ki belőle.

A könyvben is leírják az alkotók, nem tudni, hogy megtörtént-e ez az eset. Nincs feljegyzés arról, hogy megpróbált volna megölni valakit. Ez egy nagyon komoly vád, és bizonyíték nélkül a történelem újragondolásának tekinthető. Nincs olyan ember Robert Oppenheimer köreiből, aki hallott volna ilyenről, vagy igaznak tartaná.

Az interjú későbbi szakaszában elmondta, nem akart filmes tanácsokat adni Nolannek, annak ellenére, hogy kétszer is ott volt a forgatáson. Az új-mexikói forgatás során egy olyan jelenetnek is tanúja volt, amelyben Oppenheimer káromkodott. Amikor megosztotta ezt édesapjával, feldühödött, ugyanis emlékei szerint a fizikus sosem káromkodott. Charles Oppenheimer megjegyezte, egy ideig aggódott, hogy a filmben egy káromkodó, bántalmazó típusú férfiként fogják bemutatni nagyapját, ám végül megnyugodott, ugyanis mindössze egy káromkodás hagyta el a fizikust megformáló Cillian Murphy száját.

Kapcsolódó
Mind Oppenheimerek vagyunk, és a lelkiismeretünkkel fizetünk azért, amit rászabadítottunk a világra
A Manhattan-tervet vezető fizikus atombombájáról és lelkiismeretéről forgatott háromórás filmet Hollywood sztárrendezője, Christopher Nolan. Ez rögtön két történet, az Oppenheimer mégis virtuóz módon egységes marad. Kritika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik