Tudomány

Ez az igazság a rejtélyes, oroszlánölő óriásmajmokról

Sokan úgy vélik, félelmetes főemlősök – az úgynevezett bondói majmok – rejtőznek a kongói esőerdők mélyén – írja az IFLScience. A beszámolók szerint a bili majmokként is ismert állatok két lábon járnak, akár az ember, méretük egy felnőtt férfiével egyezik meg és a gorillákhoz hasonlóan a talajon laknak.

Emellett kifejezetten agresszívak és ha kell, az oroszlánokat is megtámadják, akár meg is ölik.

Egyesek úgy gondolják, a bondói majmok egy teljesen új fajhoz tartoznak, mások szerint a gorillák és a csimpánzok keveredéséből jöhettek létre. A majmokról szóló sokkoló történeteknek több évtizedes múltjuk van, és bár lehet bennük némi igazság, mára bebizonyosodott: a legtöbbjük ki lett színezve, el lett túlozva.

Az oroszlánölő majom felkutatása

A szóbeszéden túl természetesen tudományos próbálkozások is voltak a rejtélyes emberszabású megfigyelésére, az egyiket Karl Ammann svájci-kenyai fotós és természetvédő vezette. Kutatása során számos koponyával találkozott, amelyeket belga gyarmatosítók gyűjtöttek össze a kongói Ebola folyótól 200 kilométerre fekvő Bili település közelében. A csontokat először gorillamaradványnak bélyegezték, hiszen rájuk jellemző jegyeket hordoztak, ami különös, hiszen a térségben nem élnek gorillapopulációk. Még furcsább, hogy csimpánzokra jellemző sajátosságokat is felfedeztek rajtuk.

Ammann Kongóba utazva helyi vadászokkal beszélgetett, akiktől megtudta, óriási majmok élnek a térségben, amelyek vonyítanak a Holdra, oroszlánokat ölnek és látszólag immunisak a mérgezett nyilakra. A férfi a hatalmas állatok tetemeit ábrázoló fotókat is vásárolt a lakosoktól. Az expedíció során elképesztően nagy csimpánzürülékre és a gorillákénál is nagyobb lábnyomokra bukkant, azonban konkrét bizonyítékot nem talált a bondói majmok létezésére.

USO / Getty Images

2002 és 2003 nyarán egy kutatókból álló csapat kísérelte meg felderíteni a rejtélyes állatfajt. Dr. Shelly Williams, a csoport egyik tagja hazatérte után számos interjút adott, amelyekben beszámolt az oroszlánölő majmokról. A TIME-nak azt nyilatkozta, az állatok arca a gorillákéhoz hasonlított és a földön tanyáztak. Vonyításra emlékeztető hangot adtak ki, teliholdkor üvöltöttek a leghangosabban. Williams szerint a bondói majom vagy egy teljesen új faj, vagy a gorillák és a csimpánzok keveredéséből létrejött hibrid.

Kiderül az igazság

Sokan kétségbe vonták ezeket a merész állításokat, mint később kiderült, jogosan. Pár évvel Williams beszámolói után Dr. Cleve Hicks primatológus csapatával együtt 20 órán keresztül figyelt meg a vadonban bili majmoknak hitt egyedeket. A New Scientist 2006-os cikke szerint Hicks bebizonyította, nem új fajról van szó, csak egy szokatlanul viselkedő kelet-afrikai csimpánzpopulációról, ezt DNS-vizsgálatokkal is alátámasztották.

Hicks megfigyelései szerint a Bili környéki csimpánzok valóban a talajon alakították ki éjszakázóhelyüket is, akár a gorillák, emellett termeszbolyokat romboltak és kövek segítségévél törtek fel teknőspáncélokat. Ezek a cselekedetek egyáltalán nem jellemzőek a csimpánzokra. Azt nem sikerült bizonyítani, hogy az állatok valóban két lábon járnának vagy oroszlánokat ölnének, és az is rejtély maradt, miért viselkednek ennyire különösen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik