Tudomány

Sokkal jobban kiismerik a gyerekek a felnőtteket, mint gondolták

Getty Images
Getty Images

Nagyban függ a gyerekek életkorától, hogy hogyan gyűjtenek új információkat. Míg a kisebb gyerekek leginkább a szülőktől és a tanároktól várják az új tudást, az idősebb gyerekek többet néznek utána saját maguk a kiegészítő információknak, ahelyett hogy kérdeznének. A Torontói és a Harvard Egyetem kutatói által a Child Development című folyóiratban közzétett új tanulmánya szerint, ahogy a gyerekek öregszenek, egyre szkeptikusabbak lesznek azzal kapcsolatban, amit a felnőttek mondanak nekik – írja az Eurekalert.

Samantha Cottrell, a Torontói Egyetem gyermekkori tanulással és fejlődéssel (ChiLD) foglalkozó, vezető munkatársa szerint mindez megmagyarázza, hogy az idősebb gyerekek miért próbálják ellenőrizni az – esetlegesen meglepő – állításokat, amiket a felnőttek mondanak nekik. Ezen állítás megerősítésére két vizsgálatot is készítettek.

Az első vizsgálatban, amelyet 2019 szeptembere és 2020 márciusa között személyesen végeztek, 109 négy- és hatéves korú gyermeket toboroztak Kanada legnagyobb városából, Torontóból. A gyerekeknek három ismerős tárgyat mutattak be: egy követ, egy darab szivacsszerű anyagot és egy heki labdát, majd elsőként azt kérdezték a gyerekektől, hogy a kő kemény vagy puha. Minden gyermek azt állította, hogy a kő kemény. Ezután a gyerekeknek véletlenszerűen vagy olyat kellett mondaniuk, ami ellentétes a meggyőződésükkel („ez a kő puha, nem kemény”), vagy olyat, ami épp megerősíti azt („a kő tényleg kemény”). Ezután minden gyereket újra megkérdeztek, hogy a szikla kemény vagy puha.

Azok a gyerekek, akiknek a mondandó összhangban volt a meggyőződésével, továbbra is ugyanazt az ítéletet hozta, mint korábban. Ezzel szemben azok, akiknek azt mondták, hogy a szikla puha, csak kevesen döntöttek ugyanúgy.

A kísérletvezető ezután közölte a gyerekekkel, hogy egy telefonhívás miatt ki kell mennie a szobából, és hagyta, hogy a gyerekek maguk fedezzék fel a tárgyat. A gyermekek viselkedését eközben videóra vették. A vizsgálat megállapította, hogy a legtöbb gyermek életkortól függetlenül részt vett a meglepő állítások tesztelésében. Mint kiderült, a fiatalabb gyermekek valószínűleg azért tesztelik az eredményt, mert elhiszik, amit mondtak nekik, és látni akarják a meglepő eseményt, míg az idősebb gyermekek éppen azért nyúltak a kő után, mert szkeptikusak a felnőttek állításaival szemben.

A második vizsgálat, amit a koronavírus-korlátozások miatt online tartottak, megerősítette, hogy az életkor növekedésével a gyerekek egyre inkább a felfedezést, a tesztelést választják a felnőttek meglepő állításainak ellenőrzésére. A gyermekek életkoruk előrehaladtával, még ha egyformán hajlamosak is a meglepő állítások felfedezésében részt venni, egyre inkább tisztában vannak a felnőttek mondandója kapcsán felmerülő kételyekkel, és ennek eredményeképpen a felfedezés is egyre célzottabbá és hatékonyabbá válik. A gyerekek tehát közel sem hisznek el mindent, amit mondanak nekik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik