Tudomány

OMSZ-ügy: vizsgálatot indít az MTA

Közleményben reagált a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, Freund Tamás az OMSZ-ügyre. Mint ismeretesPalkovics László technológiai és ipari miniszter augusztus 22-ével felmentette Radics Kornéliát és Horváth Gyulát, az OMSZ elnökét, illetve szakmai elnökhelyettesét. Az eset komoly felháborodást váltott ki, a menesztett vezetők mellett maga az OMSZ is kiállt, a döntést többek között a Stádium 28 Kör, az Akadémiai Dolgozók Fóruma és Kemenesi Gábor is bírálták.

Augusztus 20-án a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs az OMSZ javaslatára határozott úgy, hogy nem tartják meg az estére tervezett tűzijátékot. Végül nem érkezett meg a vihar Budapestre az érintett idősávban. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi kormányinfón azt mondta, a változtatások egyébként is megtörténtek volna, a tűzijátékos eset csak az utolsó utáni csepp volt a pohárban. Ennek ellentmond, hogy Horváth Gyula szerint semmi előjele nem volt eltávolításuknak.

Palkovics László az üggyel kapcsolatban utóbb azt nyilatkozta, tudós ember nem ítéli meg a kollégái tevékenységét, miniszterként azonban feladata, hogy egy intézmény megfelelő működéséhez biztosítsa a feltételeket. Az ügy tudományos hátteréről itt írtunk bővebben.

Panama7 / Getty Images

„Magyarország alapvető érdeke, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) feladatát a lehető legmagasabb szakmai színvonalon, a tőle elvárható legnagyobb gondossággal, a kormány, a tudományos közösség és a társadalom bizalmára érdemesen lássa el”

– olvasható az MTA elnökének új közleményében.

„Híradásokból arról értesült a közvélemény, hogy az idei augusztus 20-ai ünnep kapcsán az OMSZ feladatellátása súlyos kormányzati kritikát kapott.

A részletek azonban nem ismertek kellő mértékben ahhoz, hogy arról állást lehessen foglalni és orvoslására javaslatot lehessen tenni.

Tekintettel arra, hogy az OMSZ közfeladatait csak megfelelő tudományos háttérrel, kiemelkedő meteorológus szakemberek és tudományos műhelyek részvételével tudja ellátni, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke felkérte Geresdi István egyetemi tanárt, az MTA doktorát, az MTA Meteorológiai Tudományos Bizottsága elnökét, hogy bizottságával jelentés formájában válaszolja meg az alábbi két kérdést:

  • Az augusztus 20-ára vonatkozó előrejelzés kapcsán a rendelkezésére álló eszközök, szoftverek és adatok birtokában az OMSZ az adott helyzetben elvárható gondossággal járt-e el?
  • Milyen módon tud támogatást adni a tudományos közösség (egyetemi és kutatóintézeti műhelyek, akadémiai testületek) az OMSZ közfeladatainak ellátásához?

Az Akadémia vezetése nagyon fontosnak tartja, hogy a kormányzati döntéseket támogató tudományos tanácsadás mindenkor tényszerűen, szakszerűen és illetéktelen befolyásolástól mentesen történjen. A tényfeltárás érdekében az Akadémia vezetése a Technológiai és Ipari Minisztériummal is felvette a kapcsolatot, és jelezte együttműködési készségét az OMSZ tudományos hátterének megerősítésében.”

Freund Tamás ígérete szerint a bizottsági jelentésről és a további lépésekről az Akadémia megfelelő időben nyilvános tájékoztatást fog adni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik