A XVII. század komoly előrelépéseket hozott a tudományban, mikroszkópok segítségével lehetővé vált a sejtek tanulmányozása, Galileo Galilei a feljavított távcsővel már a csillagokat és a bolygókat tanulmányozhatta, Kepler pedig megalkotta a bolygók mozgásáról szóló törvényeit. A gyakorlati bizonyítékok kezdték felváltani a vallási dogmákat.
Ebben a miliőben vélte úgy 1640-ben az anatómus, lelkész és matematikus John Wilkins, hogy még az ő életében lehetőség nyílhat a Holdra utazni:
– írja a Múlt-kor-hu.
Akkoriban ez nem is tűnt annyira lehetetlennek, ugyanis úgy vélték, hogy az űr légköri viszonyai nagyjából megegyeznek a földivel. Ha megszabadulnának a Földön ható mágnesszerű erőtől (a newtoni gravitációs elmélet szűk fél évszázaddal később született meg), az emberek munkavégzése, erőkifejtése drasztikusan lecsökkenne. Így pedig akár drasztikusan lecsökkenhet a táplálékigényük, vagy akár meg is szűnne.
Wilkins egészen addig nem adta fel az űr meghódításának tervét, míg Robert Boyle és Robert Hooke kísérletei nyomán ki nem derült, az űrutazást nem lehetne túlélni. A természettudós extrém ötletei mellett tudományos írásaival és a „sejt” fogalmának a biológiai diskurzusba való bevezetésével valódi elismerést szerzett, illetve azzal, hogy többedmagával megalapította a Royal Societyt.
