Két tanya áll egymástól nem messze a végtelen magyar alföldön, két állattartással (is) foglalkozó, nagyon hasonló gazdaság. A lényeges különbség köztük, hogy míg az egyik rovarevő madarak énekétől hangos, fecskék fészkelnek az eresz alatt, addig a másik körül síri csend honol: madarak csak átutazóban látogatják. Mi állhat a háttérben? A gyanú szerint az, hogy az első esetben a gazdaság állatait nem kezelik ivermectin-tartalmú féreghajtószerekkel.
Történetünk valós, de lényege nem a madárdal, hiszen az csak a jéghegy csúcsa, hanem hogy miként lehet a kétségkívül rendkívül hatásos és hasznos ivermectineket a természetben történő károkozás nélkül alkalmazni. Az ügy súlyát mutatja, hogy az Európai Unió LIFE-Nature programja 2,5 millió euróval támogatta az Ökológiai Kutatóközpont és társintézményei projektjét, „az ökológiai szemléletű legeltetési módszerek vizsgálatára”.
Dr. Lengyel Szabolcs ökológussal, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadójával, a projekt vezetőjével beszélgettünk.
Kijut a természetbe
Kezdjük az ivermectinekkel, azzal a vegyületcsoporttal, amelynek 1983-as felfedezése jelentős lépés volt az állatgyógyászatban, a japán Ómura Szatosi és az amerikai William Campbell orvosi Nobel-díjat vehetett át érte 2015-ben. Ma már az ivermectin hatóanyagot tartalmazó készítmények nélkülözhetetlenek az állattartásban:
Rendkívül hatékony, tág spektrumú parazitaellenes szerekről van szó, amelyek a külső élősködőket is távol tartják
– mondja a 24.hu-nak Lengyel Szabolcs.
Az elterjedt gyakorlat szerint az első kezelést áprilisban, a legelőre hajtás előtt kell elvégezni, majd a nyár folyamán és ősszel, a téli szállásra hajtáskor megismételni. Az „ördögi körbe” kora tavasszal lépünk be, amikor a legelő állatok trágyájával az ivermectinek a természetbe kerülnek. Lassanként ugyan – főleg az UV-sugárzás hatására – elbomlanak, de ehhez 40 nap kell, a kezelés ismétlésével pedig gyakorlatilag a vegyület a teljes vegetációs időszakban jelen van a legelőkön.
Rovarok végveszélyben
Magyarországon 70-80 rovarfaj – elsősorban ganajtúrók és legyek – szaporodásához elengedhetetlen a növényevők trágyája, jellemzően az utódok táplálékát biztosítja. A kifejlett rovarokra az ivermectinek nem jelentenek veszélyt, a lárvákat viszont elpusztítják ugyanúgy, mint számos nagyon hasznos gombát és baktériumot. A rovarok megfogyatkozását pedig törvényszerűen követi az őket fogyasztó állatok visszaszorulása a futóbogaraktól és pókoktól a rovarevő kétéltűeken és hüllőkön át a madarakig és emlősökig.
A trágyához kötődő rovarcsoportok rendkívül jelentősek a gyepekben, hiszen ők segítik elő a szervesanyag lebontását, azt, hogy a tápanyag visszatérhessen a körforgásba. Másrészt a jelenség azért is aggodalomra ad okot, mert a rovarok pusztulása egyébként is ijesztő mértéket öltött egész Európában.
„Ausztráliában például eredetileg nem voltak ganajtúrók, hiányoztak a nagytestű növényevők és így az ürüléküket hasznosító rovarok is. Amikor az európaiak marhát kezdtek ott tenyészteni, azzal szembesültek, hogy a trágya nem bomlott le, égette, pusztította a »füvet«, tönkretette a legelőt. Azóta is számos próbálkozás irányult a lebontó rovarok meghonosítására, melyek közül több sikeres is volt” – jegyzi meg a szakember.
A betiltás nem megoldás
Az ivermectin fenti negatív hatásait laboratóriumi körülmények között számos kísérletben bizonyították, ám a magyar kutatókra vár annak kiderítése, hogy nagy léptékben, a természetes környezetben pontosan mit okoz. Valóban olyan jelentős hatása van az élővilágra, mint az az eddigi kutatások alapján sejthető? Ha igen, közbe kell avatkozni.
Lengyel Szabolcs azonban kiemeli, semmiképp nem lehet cél az ivermectinek betiltása, hiszen nagyon fontos szerepet játszanak az állattartásban. A megoldás a szerhasználat idejének szabályozása lehet: ha például az állatok februárban kapnák a féregirtót, a legelőre már lényegesen kisebb koncentrációban jutna tavasszal.
Olyan legeltetési rendszert próbálunk kifejleszteni, amelyben nem használunk féreghajtó szereket, vagy legalábbis korábban használjuk őket, hogy a legelőre hajtáskor már ne legyenek jelen az állatban.
Óriási kísérleti terep
Érdekes, és további gazdálkodási és természetvédelmi problémát vet fel, hogy néhány kísérletben azt tapasztalták, hogy az ivermectinek a talajból a növényekbe kerülve visszavetik azok fejlődését – ennek tisztázása is a projekt része lesz.
A kutatók összesen 800 hektáron vizsgálódnak, a Kiskunsági Nemzeti Park területén fekvő Miklapuszta olyan legelőin dolgoznak, ahol régóta nem folyt állattartás, így állati élősködőktől vélhetően mentes a terület. Itt fognak ivermectinekkel különböző mértékben kezelt juhokat és szarvasmarhákat legeltetni – lesznek teljesen féreghajtómentes állatok és minimálisan féreghajtóval kezelt egyedek is. Vizsgálják majd a helyi rovarfaunát, a flórát, a rovarevő madarakat, illetve a haszonállatok egészségi állapotát is.
Nem embernek való
Az ivermectin egyébként nem véletlenül cseng ismerősen azok fülében is, akik nem foglalkoznak állattartással. A koronavírus kapcsán ugyanis időről időre visszatérő álhírek, hamis információk kerülnek a köztudatba a Covid elleni használatukat illetően – ide kattintva találja több cikkünket is a kérdésről.
A szakember itt is felhívja a figyelmet: állatok számára kifejlesztett anyagokról beszélünk, emberi felhasználásra sem a hatásosságukat, sem a veszélyeiket nem ismerjük. Sőt, az állatgyógyászati szerek használati útmutatói szerint az ivermectines kezeléstől számított 35-40 napig az érintett állatok húsa sem alkalmas emberi fogyasztásra.
