Tudomány zöldövezet

Gyógyítóan hatnak a természet hangjai

Egy új vizsgálat alapján a természet hangjai csökkentik a stresszt, illetve javítják a közérzetet – írja az MTI. A szakértők a természetes hangkörnyezet hatásait a hangulatjavulás, a kognitív teljesítmény, az alacsonyabb pulzus és a fájdalomérzék révén elemezték.

Rachel Buxton, az ottawai Carleton Egyetem biológusa és a tanulmány vezető szerzője szerint az akusztikus környezet jelentőségét gyakran a zajszennyezés ártalmain keresztül mérik fel. „Sok természetvédelmi biológust pont az ellenkezője érdekli: milyen előnyöket jelent a természetes hangkörnyezet?” – mondta Buxton az AFP-nek.

A csapat olyan korábbi vizsgálatok eredményeit elemezte statisztikailag, amelyeket főként laboratóriumban vagy kórházi környezetben végeztek. A kísérletekben az önkéntesek fejhallgatón át hallgattak felvételeket.

A 36 tanulmány közül hét vizsgálta a hagyományos egészségügyi mutatókat, többek között a pulzust, a vérnyomást, a fájdalomérzékelést, ami az érzelmi felfokozottsággal függ össze, a kortizol stresszhormon szintjét, illetve a szív egészségével kapcsolatos, úgynevezett T-hullámot. A többi kutatás a pozitív hatások más lehetséges jeleit, többek között az észlelést, a közérzetet és a kognitív teljesítményt elemezte.

A természetes hangokat hallgatók körében összesen 184 százalékos egészségi javulást és más pozitív változást tapasztaltak a kontrollcsoportokhoz képest.

A természetből származó hangok a stresszt és a bosszúság érzetét 28 százalékkal csökkentették. A lejátszott természetes hangok között a legnagyobb hatása a víznek volt, ezt követte a madárdal, majd a kettő együttes észlelése.

Mohos Márton / 24.hu

A szakértők 68 amerikai nemzeti park 221 különböző helyszínén készített hangfelvételeket is elemeztek. Az egyes hangokat ember keltette, geofizikai (szél, eső zaja), víztől származó, illetve állatok okozta, úgynevezett biológiai kategóriájába sorolták. A felvételek idejének 23 százalékában volt hallható víz, 42 százalékában pedig madárhang.

Azokban a parkokban, ahova sokan látogattak el, jóval több volt az ember keltette zaj. A legjobb minőségű hangkörnyezetet Alaszkában, Hawaii szigetein és a Csendes-óceán északnyugati részén rögzítették.

Buxton szerint a természet hangjai azért hathatnak kedvezően az egészségre, mert az evolúció során a sok természetes hangot tartalmazó akusztikus környezet a biztonságos viszonyok jó előjele lehetett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik