Tudomány koronavírus

Úgy tűnik, 90 százalék feletti az orosz vakcina hatékonysága

Pavel Aleksandrov / Getty Images
Pavel Aleksandrov / Getty Images

A The Lancet tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint 91,6 százalékos az orosz Szputnyik-V koronavírus-vakcina hatékonysága a tünetes koronavírus-fertőzéssel szemben – írja a Politico. Az időközi eredmények 20 ezer ember beoltása után születtek meg, a kétdózisú vakcinát harmadik fázisú klinikai kutatásban tesztelték.

Az első dózis beadása után a szakértők azt találták, hogy 21 nappal később 16 tünetes beteg volt a vakcinás csoportban, míg 62 a placebo csoportban. A vakcinázott csoportban nem volt közepes és súlyos eset sem.

A kutatásban 2144 60 év fölötti személy is szerepelt, náluk 91,8 százalékos volt a vakcina hatékonysága a tünetes betegségre nézve.

Ez nagyon fontos információ, mivel sok másik vakcinánál még nem áll rendelkezésre elegendő adat az idősebb személyekkel kapcsolatban, így például az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem közös oltóanyagát sem ajánlották eleinte 65 év felett. Azóta azonban az EMA minden 18 éven felüli számára biztonságosnak ítélte.

Az orosz oltóanyag egy adenovírus vektorvakcina, mint a brit AstraZeneca által gyártott oltás. Ez azt jelenti, hogy egy másik, betegséget nem okozó vírus, mint hordozó beviszi a szervezetbe a célvírus genetikai információjának egy részét, és erre reagál a szervezet. Önmagában csak mozdonyszerűen, vektorként beviszi a testbe a vizsgált vírus egy részét kódoló nukleinsavát a sejt belsejébe.

A pontos hatékonyság további megállapításához az is kell majd, hogy ne csak a tünetes betegeket, hanem a fertőzött betegek arányát is meg tudják mérni. Ehhez későbbi vizsgálatok is szükségesek még. Magyarországon a Szputnyik-V engedélyezett vakcina, az első adag, 40 ezer oltóanyag már meg is érkezett az országba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik