Tudomány

A magzatra is hatással van, ha az apa stresszes

Getty Images
Getty Images
A férfiak meddősége már szerencsére egyre kevésbé tabu, ám azt, hogy ennek kiváltója lehet a stressz, sokan nem igazán értik, nem igazán fogadják el. Pedig a stressz igen komoly változásokat képes generálni a szervezetben, sőt, a magzat későbbi életére is meghatározó lehet!

A férfiak meddőségének a leggyakrabban a stressz áll a hátterében. Egyrészt pszichológiai formában – például a merevedési zavarok kiváltásával-, másrészt a biokémiai folyamatok révén. Az összefüggéseket Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember magyarázza el.

A stressz ugyan egy érzés, vagyis hajlamosak vagyunk kizárólag a pszichológiai oldalát figyelembe venni, de sajnos tény, hogy ennél komolyabb változásokat is képes okozni. A szervezetben a stressz hatására úgynevezett szabadgyökök jönnek létre. Ezek leggyakrabban olyan oxigén-, nitrogén- szén vagy kénközpontú molekulák, melyek egy vagy több párosítatlan, azaz szabad elektronnal bírnak. Ezzel az a gond, hogy a szabad elektronok miatt ezek a vegyületek igen gyorsan képesek reakcióba lépni más anyagokkal. A folyamat eredményeképpen a célmolekula struktúrájában is változás idéznek elő, mely hatást a sejtek anyagai esetében is kifejtik. Innen látszik, hogy a stressz komoly élettani hatásokkal is rendelkezik,

olyan elváltozások kialakulásában is döntő szerepet játszik, melyekre elsőre nem is gondolnánk.

Az, hogy a szabad gyökök jelenléte károsítja a spermiumokat, csak egy a sok negatív hatás közül. A károk ugyanis több formában is jelentkezhetnek. Amennyiben mennyiségi csökkenést okoz a stressz, akkor a megtermékenyítés válik lényegesen nehezebbé. Ha azonban minőségbeli romlást okoz, akkor a baj még nagyobb lehet.

A baba

A stressz következtében kialakuló szabad gyökök ugyanis reakcióba lépnek a spermiumok RNS szálaival is. Az RNS tulajdonképpen a DNS másolata, ezeket használja a sejt az információ továbbítására. Mivel a szabad gyökök képesek roncsolni a spermiumok RNS-eit, így sajnos maradandó hatással lehetnek a baba DNS állományára is, vagyis az édesapa zaklatott életmódja a gyermeke életére is rányomhatja a bélyegét.

A spermiumok minőségbeli romlását, illetve a stressz negatív hatásait az antioxidánsokkal lehet ellensúlyozni. Ezek a tápanyagok képesek megkötni a szabad gyököket, melyek így elvesztik reakciókészségüket, vagyis a rombolást nem képesek véghez vinni. Na de miben van sok antioxidáns?

Tápanyagpótlás

Alapesetben a vitaminok közt is találunk szép számmal antioxidánsokat, és az L- glutationt is érdemes kiemelni, mely egyike a természet leghatásosabb antioxidánsainak. Ezeknek az anyagoknak a pótlása étkezéssel történik, legalábbis azzal kellene történjen. Az élelmiszerek tömegtermelése, vegyszerezése és a termesztési eljárások némelyike azonban erősen csökkenti a beltartalmukat, vagyis a vitamin, nyomelem és ásványi anyag tartalmukat. Ez a csökkenés az elmúlt néhány 10 évben már 50% körül mozog, azaz nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Ennek megfelelően a tápanyagok pótlását érdemes támogatni a megfelelő készítménnyel. Ahogyan a terhes nők esetében a várandósvitamin, a családra vágyó férfiak esetében a megfelelő férfivitamin tehet hozzá igen sokat a fogantatáshoz és az egészséges babához. Hogy mitől megfelelő egy férfivitamin?

  • Komplex – hiszen az egyes anyagok segítik mások hasznosulását (nem véletlen, hogy a természetben is csak ritkán találkozunk olyan anyaggal, mely önmagában van jelen)
  • A benne lévő anyagok szerves kötéssel vannak jelen – ez praktikusan -citrát és -glükonát kötési formákat jelent. A lényege, hogy a szerves kötésű anyagok jóval kevesebb átalakításon kell keresztül menjenek ahhoz, hogy a szervezet hasznosítani legyen képes őket. Ennek köszönhetően akár 80%-kal jobb arányban képes felszívni azokat.
  • Lehetőleg tartalmazzon minél több antioxidánst, köztük az L-glutationt is, hogy a stressz hatásait a lehető legjobban ellensúlyozza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik