Tudomány

Rettegett betegség fertőzött Kínában

Két embert diagnosztizáltak tüdőpestissel Kínában – írja a The Guardian. Az Yersinia pestis nevű baktérium három súlyos betegséget is okozhat: a bubópestist, a szeptikémiás pestist és a tüdőpestist. A bubópestis a legismertebb, ez okozta a világ egyik legsúlyosabb járványát, a 14. századi európai fekete halált.

A tüdőpestis ugyanakkor még veszélyesebb betegség.

A pestis általában fertőzött állatokkal való érintkezéssel, illetve a hordozó bolhák csípésével terjed, a tüdőpestis azonban köhögéssel is megbetegíthet. Megfelelő kezelés nélkül a tüdőpestis halálos.

Fabio Scano, a WHO Kína munkatársa szerint a szakemberek elkülönítették a pácienseket, terápiájukat megkezdték, és folyamatosan monitorozzák állapotukat. 2014-ben már rögzítettek tüdőpestises esetet Kínában, akkor egy férfi halt meg a betegségben.

Kép: iStock

A pestis (főként a bubópestis) az Egyesült Államok vidéki területein is fertőz. 2014-ben összesen 16 megbetegedést és négy halálesetet regisztráltak. A baktérium világszerte okoz problémát, Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában is több fertőzésről tudni. A WHO adatai alapján 2010-2015 között 3 248 ember betegedett meg, és 584 halt meg a pestis miatt.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik