Tudomány

Élve temették el a kutyákat

Egy új kutatás szerint a bronzkori Sang-dinasztia korában bevett szokás volt a kutyaáldozás – írja a Live Science.

A leletek arról árulkodnak, hogy a felajánlott állatok egy része még kölyök volt, sok példányt pedig élve temettek el.

A Sang-dinasztia időszámítás előtt 1600-1046 között uralkodott a kínai Sárga-folyó völgyében. A korszakban nem volt ritka az ember- és állatáldozat, a maradványokat általában síroknál helyezték el. A kutyák a korabeliek hiedelemvilágában egyfajta segítőként szolgálhatták a halottakat a másvilágon.

Roderick Campbell, a New York-i Egyetem munkatársa szerint az állatok jelentős része kölyök volt. A kutató úgy véli, hogy a Sang-dinasztia alatt egészen másként tekintettek a kutyákra: a felnőtt egyedek valószínűleg értékesebbek voltak, ezért főként fiatalabb példányokat ajánlottak fel a halottaiknak.

Fotó: iStock

Campbell munkatársaival több bronzkori lelőhelyet is tanulmányozott Kínában. A szakértő szerint a térségben már jóval korábban, nagyjából 9 ezer évvel ezelőtt is áldoztak kutyákat, igaz, egyéb állatokat, például sertéseket is gyakran ástak el a halottakkal. Kutyákat még időszámítás szerint 1600-ban is áldoztak Kína területén.

A Sang-dinasztia előtt az emberáldozatok sem voltak ritkák, a feláldozottak rabszolgák vagy foglyok lehettek, de később az állatok olcsóságuk miatt részben kiszorították az emberi áldozatokat. Campbell szerint elképzelhető, hogy egyes kutyákat kifejezetten azzal a céllal tenyésztettek, hogy aztán eláshassák őket a halottakkal.

A szakértők azt tervezik, hogy további sírokat is megvizsgálnak, hogy jobban megértsék a Sang-dinasztia társadalmát és a korabeliek gondolkodását.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik