Tudomány

Elpusztultak a Holdon kikelt növények

Január 2-án a kínai Csange-4 leszállóegység lett az első űreszköz, amely a Hold túlsó oldalán landolt. A szerkezethez egy mesterséges ökoszisztéma is tartozik, amelyben növényeket igyekeztek termeszteni a kutatók.

A projekt csapata január 15-én jelentette be, hogy csírázni kezdtek a Csange-4-en utazó gyapotok. A növények azonban nem voltak hosszú életűek, január 16-ára már el is pusztultak a fagyos holdi éjszaka miatt – írja a Space.com.

A tárolóba, amelyben a gyapot nőtt, egy virágfaj magjait, burgonyát, illetve rovarpetéket is elhelyeztek.

Élet van a Holdon – igaz, mi juttattuk oda
A mesterséges ökoszisztémát szállító Csange-4 január elején landolt a Hold túlsó oldalán.

A ökoszisztémában a kísérlet órákkal a landolás után indult meg. A teszttel a szakértők azt igyekeztek felmérni, hogy miként folytathatnak majd mezőgazdasági tevékenységet a jövőbeli Hold-missziók során. A holdfelszínen a gravitáció igen alacsony, az atmoszféra nyomása kicsi, magas az űrből érkező sugárzás szintje, ráadásul szélsőségesek a hőingadozások.

A tárolóban csak a gyapot volt elég ellenálló ahhoz, hogy egyáltalán elkezdjen kikelni, ezzel a csírák lettek az első ismert növények, amelyek egy idegen égitesten kezdtek el növekedni.

Úgy tűnik azonban, hogy az ökoszisztéma hőrendszere nem volt elég erős ahhoz, hogy megóvja az életet a holdi éjszakában. Az égitesten egy éjszaka nagyjából két hétig tart, ezen időszak során akár -185 Celsius-fokig is csökkenhet a hőmérséklet.

Liu Hanlong, a kísérlet vezetője és a Csongcsing Egyetem munkatársa kedden arról számolt be, hogy a konténerben a hőmérséklet -52 Celsius-fokra süllyedt, a kísérlet pedig véget ért. Mivel a tároló gondosan el van zárva, a benne lebomló anyagok nem fogják beszennyezni a Holdat.

Bár a Csange-4 ökokísérlete véget ért, küldetése remélhetőleg még sokáig tart, az elkövetkező időszakban pedig további izgalmas vizsgálatokat hajt majd végre.

Kiemelt fotó: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik