A földi élet több milliárd éves történetében eddig öt nagy kihalási hullámról van tudomásunk, a legismertebb talán a dinoszauruszok uralmának véget vető kréta-tercier kihalási esemény mintegy 65 millió évvel ezelőtt. A legdurvább viszont, a „Nagy Kihalás” körülbelül 250 millió éve történt, ekkor becslések szerint a tengeri fajok 96, a szárazföldiek 70 százaléka tűnt el, és komoly sort vágott az ízeltlábúak között is.
Az okokat nem ismerjük pontosan, nyilvánvalóan több pusztító környezeti hatás együttes eredményéről van szó, amelyek generálhatták is egymás negatív hatását.
Négy százalék él vadon
Manapság tudósok a hatodik kihalási hullám eljövetelére figyelmeztetnek, ennek oka pedig egyértelműen az emberi tevékenység: a környezetszennyezés, a természetes élőhelyek elfoglalása, feldarabolása, illetve a klímaváltozás. Sőt, egy tavaly év végi felmérés szerint a folyamat már javában tart:
Egészen elképesztő az ember szerepe, nem véletlen, hogy az új kihalási hullám az emberi populáció exponenciális növekedésének idején következik be – 2018-ban 7,4 milliárdan lakjuk a bolygót, 2050-re várhatóan 10 milliárdnyian leszünk. A biomassza adott kategóriában a Földön élő szerves anyag tömegét jelenti. Ha ez alatt most az emlősöket értjük:
Az egyik csavar véget vet mindennek
A fajok a szemünk előtt pusztulnak ki véglegesen az apró gerinctelenektől az elefántig, a jegesmedvéig, és ez csak az élővilág számunkra ismert része. Tudósok szerint bolygónkon 8,7 millió faj élhet, amelyből több millió még felfedezésre vár: nemcsak a tengerek mélyén, de a szárazföldön, az „orrunk előtt” is.
Persze könnyen legyinthetünk, az élet megy tovább tigrisek nélkül is, hát ha még egy Isten háta mögötti pókról, bogárról van szó… Ha valakit hidegen hagynak olyan etikai szempontok, mint az értelmetlen pusztítás és lelkiismeret kapcsolata, van húsba vágó érv is, miszerint földünk ökoszisztémája hatalmas és bonyolult egység, amelynek mi is részesei vagyunk, megbomlása egy idő után menthetetlenül magával sodorja az emberiséget is. A repülőgépes példa kiválóan szemlélteti, miről van szó:
A Föld felét vissza kellene adni
A megoldás nyilvánvalóan az érintetlen természeti területek oltalma lenne, bolygónk nagy részét meg kellene tartani, illetve visszaadni a vadvilágnak. Jonathan Baillie, a National Geographic Society vezető tudományos munkatársának és Csang Ja-ping, a Kínai Tudományos Akadémia biológusának a Nature magazinban megjelent friss tanulmánya szerint:
A nemzeti parkok és védett területek mai rendszere sok helyen csak látszatmegoldás, hiszen utak vágják őket darabokra, és az urbanizáció nyomása alatt állnak. A tudósok etikai szempontokra és az emberiség jól felfogott önérdekére hivatkoznak, nagyon sok tennivalónk lenne.
Egyszerűen fogalmazva, bolygónkon az erőforrások és a tér is véges, el kell döntenünk, mennyit vagyunk hajlandóak megosztani. A világ kormányainak sokkal ambiciózusabb célokat kell megfogalmazniuk a cél érdekében
– idézi Baillie-t és Zhangot az IFLScience.
Fotó: Tony Karumba / AFP
Osztozunk, vagy pusztulunk?
A kilátások meglehetősen rosszak, tekintve hogy ma még fényévekre vagyunk attól, amit a tudósok megfogalmaztak. Jelenleg az óceáni élőhelyek 3,6, a szárazföldiek 14,7 százaléka áll védelem alatt. Nem tudjuk, pontosan mennyi lenne az ideális arány, mert az élővilág egyensúlyához szükséges tényezőkről, az egyes fajok ökoszisztémában betöltött szerepéről még most is csak részleges ismereteink vannak. Abban viszont konszenzus mutatkozik, hogy ez a helyzet tarthatatlan, és a pusztulás sebessége a 2020-ra kitűzött célokat is elavulttá tették.
A világ országai ugyanis 2010-ben megkötött Biológiai Sokféleség Egyezményben többek között azt vállalta, hogy egy évtizeden belül védetté teszi a tengeri területek 10, a szárazföldek 17 százalékát. Ha így haladunk, ez sem teljesül, nemhogy a 30 vagy 50 százalékos javaslat.
A kérdés pedig tényleg pofon egyszerű: hajlandóak vagyunk-e osztozkodni saját túlélésünk érdekében? A világ kormányai 2020-ban, Pekingben adják majd meg a választ.
Kiemelt kép: Diana Sanchez / AFP
