Tudomány

Muslicákkal hódítanák meg a Titánt?

Olyan muslicafajt tenyésztenének ki, mely képes lenne túlélni a Szaturnusz legnagyobb holdjának zord klímáját.

Drosophila TITANUS, így hívnák azt a mutáns muslicafélét, mely elszaporodhatna a távoli holdon, ha találna annak felszínén magának élelmet, állítja egy asztrobiológiával foglalkozó művész – Andy Gracie -, aki egyelőre még csak gondolatkísérletként foglalkozik a titáni muslicák létrehozásával.

A Titán felé ember építette eszköz csak párszor szállt, így a Dropsophila TITANUS példányoknak egy darabig még be kellene érniük egy házi készítésű Titán-szimulációs kamrával, amelyben mikroszkóppal figyelnék a tudósok, mennyire bírják ki a nitrogénalapú légkört, a kevés és állandó narancsszínű fényt, a Földhöz képest csökkent gravitációt, a kétszer akkora légnyomást és a 179 °C-os felszíni hőmérsékletet.

A Titán a földi élet szempontjából első ránézésre bizarr helynek tűnik, ahol rendkívül hideg van, felszínét szénhidrogén folyamok és tavak borítják, továbbá a légkör sem kedvez az oxigénbarát életnek. Mégis ez a hold tekinthető a legújabban felfedezett földszerű exobolygó mellett a leginkább lakható helynek a világűrben, amit eddig ismerünk.

Ha a Föld lakhatatlanná válna, a tudósok szerint a felmelegedett Titán átmeneti túlélőhelyet biztosíthatna a földi életformáknak.

Ha az asztrobiológusok élőlények tenyésztésével külön rákészülnének a titáni költözésre, akkor még nagyobb esély lehetne bolygó meghódítására – ezt a feltételezést célozza meg Andy Gracie koncepciója.

A Drosophila melanogaster, azaz a közönséges muslica modellszervezet a biológiában. Furcsa abba belegondolni, de ha őt sikerül Titán-képessé tenni – úgy hogy 75%-ban megegyezik genetikai felépítése az emberrel -, a jövőben más fajokat – egyszer akár az embert is – Titán-lakóvá alakíthatnák.

TITÁN

A Titán a Szaturnusz legnagyobb holdja, a Naprendszer második legnagyobb holdja a Ganümédész után. 1655. március 25-én a holland csillagász, Christiaan Huygens fedezte fel.

A Titán az egyetlen, sűrű légkörrel rendelkező hold a Naprendszerben. Egészen a közelmúltig ez a légkör megakadályozta a Titán felszínének optikai vizsgálatát, de az amerikai-európai Cassini-Huygens küldetés nemrégiben új adatokkal szolgált a felszínéről, és további adatokat közöl folyamatosan a holdról.

A felszínére az űrszondapáros Huygens nevű európai leszállóegysége szállt le.

Tudományos kutatása azért kiemelten fontos, mert a belsejében fagyott állapotban megmaradhattak azok a kémiai anyagok, amik a Földön az élet kialakulásában szerepet játszottak, de egyszerű élet megjelenése sem kizárt. Légkörében szerves anyagok is találhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik