Ez nem svédcsavar – elsüllyed a Vasa (1628)

A világ egyik leggyakrabban látogatott turistalátványossága a stockholmi Vasa Múzeum. A tárlat központi eleme az a csatahajó, amelyet képzőművészeti kuriózumként is számon tartanak. A hajót szobrok százai díszítik, és ezek 95 százaléka épen is maradt.

A Vasa – amely a nevét a svéd uralkodói dinasztia címeréről kapta – úti célja Lengyelország volt, és azért is épült, hogy a lengyelekkel szemben erődemonstráció gyanánt szolgáljon. A két ország majd’ egy évszázada farkasszemet nézett egymással, leginkább a Balti-tengeren folytatott kereskedelem miatt.

A haditengerészet zászlóshajójának szánták összeállításunk főszereplőjét. A svédek már csak azért is szerettek volna egy tengeri monstrumot építeni, mert a Harmincéves háború (1618-1648) kellős közepén járt Európa. (Ebbe a háborúba aztán végül csak 1630-ban léptek be az északiak.)

A Vasas fedélzetén 64 ágyú kapott helyet, és ezek az akkori hadihajók közül a legnagyobb tűzerővel rendelkezőknek számítottak. Méltóságteljes, félelmetes – így jellemezték egyszerre a járművet.

A kor leghíresebb holland hajóépítő mestere, Henrik Hybertsson vezetésével építették II. Gusztáv király parancsára, 400 ember dolgozott rajta, köztük kovácsok, vitorlakészítők, szobrászok, hajóácsok, festők, üvegesek.

Egy videó a Vasa Múzeumról:

Mint minden olyan tevékenység vagy emberi találmány, amely túlzásoktól nem mentes, a Vasa is halálra volt ítélve. A svéd Titanicnak is hívhatnánk, hiszen első útján be is következett a tragédia. 1628. augusztus 10-én elindult a stockholmi kikötőből. A szél erősödni kezdett, és oldalára borította. Innen még fel tudott egyenesedni, de egy erősebb szél aztán teljesen felborította. A személyzet 150 tagjából legalább harmincan a vízbe fulladtak.

Hogy mi lehetett az oka a tragédiának? Alighanem a telhetetlenség és mértéktelenség. II. Gusztáv király a szokásosnál több ágyút szeretett volna a hadihajóra és a 64 lőszerszám miatt a hajó vízfelszín feletti része túlságosan magas és nehéz lett. Hiába töltötték fel az alsó részét kövekkel, nem volt egyensúlyban.

A hajót 1956-ban Anders Franzén, a tengeri hajóroncsok szerelmese fedezte fel. Az 50-es években végzett kutatásai miatt ugyanis rájött, hogy a Balti-tengerben nem él az a baktériumtípus, amelyik a hajóroncsokat „eszi” és rongálja. A hajó 1961. április 24-én került felszínre, ezután kezdték konzerválni, az eljárások nagyon bonyolultak voltak, ma is tartanak.

A hajótesttel együtt több mint 14 000 fatárgyat hoztak a felszínre, köztük 7 000 szobrot is. Ezeket a tárgyakat egyenként konzerválták, majd visszahelyezték őket eredeti helyükre. A szobrokon aranyozás, festés nyomai voltak, később kiderült, hogy a legtöbb vörös színű volt eredetileg. Az alkotások oroszlánokat, bibliai hősöket, tengeri lényeket, görög istenségeket, díszes élőlényeket és mitikus szereplőket ábrázolnak.