A Föld legmagasabb hegyét a térségben élő buddhista serpák szentnek tartják, ezért a lámák figyelmeztetése után a hamvak továbbra is egy monostorban maradnak a Csomolungma (Mount Everest) közelében – jelentette honlapján a BBC. Az új-zélandi Edmund Hillary 1953. május 29-én először jutott fel a 8847 méteres hegycsúcsra nepáli serpájával, Tendzing Norgajjal. 2008-ban bekövetkezett halála után [...]
2010. 04. 13. 12:05
A tizenkét állat igazán eklektikus sereglet, akad köztük madár, emlős, hüllő és kétéltű is. Egyesek ismertek, mint például a szumátrai orangután, másokat, mint a kaliforniai barnadelfint, inkább homály fed. Az egyes fajokat fenyegető veszélyek igencsak különfélék lehetnek. A kaliforniai barnadelfin például gyakran gabalyodik halászhálókba, majd megfullad. A grenadai gerlének, a parányi szigetország nemzeti madarának élőhelye [...]
2010. 04. 13. 09:19
A legismertebb és legfényesebb ilyen égi jelenségről a korabeli kínai, japán, német és iszlám csillagászok is készítettek feljegyzéseket. Az üstökösről már i.e. 240 körül megemlékeztek kínai, babilóniai, később a középkori európai krónikákban is, bár ekkor még nem jöttek rá, hogy ugyanaz az üstökös tér vissza időszakonként. Erre a felfedezésre 1705-ig kellett várni, amikor Edmond Halley [...]
2010. 04. 13. 07:56
Korábbi kísérletekben más majomfélék és a kutyák is negatívan reagáltak olyan helyzetekben, amikor kisebb jutalmat kaptak társaiknál ugyanannak a feladatnak a teljesítéséért. Egyikük sem vette észre azonban az igazságtalanságot akkor, amikor az nem az ő személyüket érintette. Sarah Brosnan, aki a Georgia-állambeli Atlantai Egyetemen primáták viselkedését kutatja, fogságban tartott csimpánzokat más-más étellel jutalmazott bizonyos tárgyak [...]
2010. 04. 12. 13:54
Az üzemanyagok elégetése révén a környezetbe kerülő kadmium a természetben számos faj, így rovarok szervezetében is felhalmozódik. A New Scientist folyóiratban megjelent tanulmány szerint a dél-angliai Bournemouth egyetemének kutatói megállapították, hogy azoknak a húsevő növényeknek, amelyeket kadmiummal szennyezett legyek lárváival etettek, a hajtásai egy idő után elsatnyultak. A kancsóka nevű növénnyel végzett kísérletben a negatív [...]
2010. 04. 12. 11:53
A kutatócsoport patkányokban mutatta ki, hogy a stressz, a depresszió és szorongás mechanizmusa egyaránt a kortikotropin hormonra érzékeny (CRFR1) és a szerotonin hormonra érzékeny néhány receptor (5-HTRs) közötti interakcióhoz vezet. Megfigyelték, hogy a CRFR1 megnöveli az 5-HTRs-receptorok számát az agysejtekben. Ez a jelenség hibás agyműködéshez vezet, és megnövekedett stressz-szint esetén a kortikotropin-receptorok aktivitása szorongáshoz, a [...]
2010. 04. 12. 10:40
Olvasói sztorik