Tudomány

Nem sikerült elállítani az olajszivárgást

Kudarccal végződött a BP olajtársaságnak a hét közepén kezdett kísérlete az olajszivárgás elfojtására: a nehéziszap és cement pumpálása nem hozta meg az eredményt.

Sajtóértekezletén Suttles elismerte, hogy az 1500 méter mélybe való pumpálással nem voltak képesek elállítani az olajszivárgást. Azt közölte, hogy az új módszer alkalmazásáról – egy fedőszeleppel zárnák le a szivárgás helyét – az amerikai szövetségi hatóságokkal való konzultációt követően született döntés.

Az újabb akció végrehajtásához várhatóan négy napra, de lehet, hogy többre is szükség lesz Doug Sutttles operatív igazgató szerint, aki a lousianai Robertben tájékoztatta a sajtót a BP erőfeszítéseiről. Az új terv szerint robot tengeralattjárókkal vágnák le a lelőhelyről felvezető, sérült felszállócsövet, ahonnan szivárog az olaj, s arra helyeznének zárószelepet.

Pénteken Barack Obama amerikai elnök már másodízben utazott délre a platformrobbanás óta, ismét Louisiana államban tett látogatást, hogy tájékozódjon a katasztrófaelhárítási műveletekről és felmérje a károkat.

Az olaj az április 20-án történt platformrobbanás óta folyik a tengerbe. A tengerentúli sajtó az amerikai történelem legsúlyosabb olajszennyeződéséről beszél, miután az amerikai földtani intézet csütörtökön azt közölte: úgy becsülik, hogy már 17-39 millió gallon (64-147 millió liter) olaj ömlött ki a kútból. Az intézet szerint eddig naponta átlagosan 12-19 ezer hordó (1,9-3 millió liter) olaj ömlött a vízbe az 1500 méteres mélységben.

A CNN tudósítása szerint a nyersolaj péntekig már 240 kilométeres partszakaszt szennyezett be Louisiana államnál. Súlyosan sérül a mocsárvilág törékeny élővilága, sűrű, nyúlós olaj borítja a növényeket és az állatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik