A Sony új szabadalmában azt képzelte el, hogy a televíziók következő generációjában miként kéne hirdetni.
A Dél-Kaliforniai Egyetem kutatóinak sikerült szó szerint bepillantást nyerniük az emberi agyba.
2012. 08. 27. 12:00
Ha valaki látott már közelebbről számítógépet, az ismeri a redmondi vállalat nevét - de hogy néz ki a logója?
A Hír24 összegyűjti a hét érdekességeit - 2012 harmincnegyedik hete a Tech-Tudban.
Valószínűleg nem sokan tudnák feleleveníteni a 2002-es világhálót – pláne, hogy a jelenlegi felhasználók háromnegyede akkor még nem próbálta ki.
Irányítása teljesen ösztönös, s bár csúcssebessége egyelőre csak 48 kilométer óránként, menet közben akár 4,5 méter magasságba is emelkedhet.
Sajnos nem a Marson vagy egy másik galaxisban, hanem szó szerint a saját háza táján.
Úgy tűnik, a NASA megunta a vörös bolygó felszínét – 2016-ban útjának indítaná az InSight névre hallgató fúróállomást.
Az Indianai Egyetem fejlesztésével hasonló módon lehetne kezelni a depressziót, mint a náthát.
2012. 08. 21. 16:00
A Curiosity marsjáró francia fejlesztésű kamerájával azonosította az első ökölnagyságú követ, és a kísérlet ígéretesnek látszik - közölte az amerikai űrhajózási és űrkutatási hivatal, a NASA.
A Hír24 összegyűjti a hét érdekességeit - 2012 harmincharmadik hete a Tech-Tudban.
A szárnyas fejére rögzített kamerával teljesen új értelmet nyer a madártávlat kifejezés.
Dél-koreai tudósoknak sikerült olyan technológiát kifejleszteni, amellyel a jelenleg szükséges idő töredéke alatt újra tudnak tölteni egy akkumulátort.
2012. 08. 17. 12:00
- 17:10 Magyar Péter újra számon kérte a Legfőbb Ügyészségen az aranykonvoj-ügyet
- 17:05 Fradiváros-ügy: elrendelték az utóellenőrzést
- 16:54 Részegen jelentett bombát a dombóvári vonaton, akár három évet is kaphat
- 16:31 Ha ez nem AI, akkor Alec Baldwiné a valaha volt egyik legjobb Robert De Niro-utánzás
- 16:30 Halálos tragédia történt egy Bács-Kiskun megyei szerelőműhelyben
- 16:00 Margot Robbie nevet változtatott
- 15:54 Lannert Judit bocsánatot kért
- 15:40 Pag szigetén szúrták ki a hegyeshalmi focicsapat Magyar Falu Program-os kisbuszát
- 15:29 Pogány Induló szereplésével mutatják be ifj. Vidnyánszky Attila új darabját a Vígszínházban
- 15:26 Antonelli megtörte az autót, Russell indul az élről Bakuban
- 15:18 Wittinghoff megüzente: Budaörs nem fizet több szolidaritási hozzájárulást
- 15:16 Súlyos frontális karambol az M80-ason, mentőhelikopter érkezett a helyszínre
- 15:11 Közel 3 millió autót hív vissza a Volkswagen egy balesetveszélyes hiba miatt
- 15:08 Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
- 14:57 Leó pápa a „gépek paradicsoma” helyett inkább újragondolná a mesterséges intelligencia fejlesztését
- 14:30 Fadarabot dugott a hüvelyébe egy nő, hogy elvetéljen – bomlásnak indult a magzat, mire kórházba került
- 07:57 Csődeljárás Magyarország egyik legnagyobb NER-es építőipari cége ellen
- 11:37 „Magyar Péter első reakciója az volt, hogy Kármán András” – tiszás képviselőket fogadnak örökbe a bérharcos ELTE-oktatók
- 06:00 Autóalkatrészes vállalkozóhoz és az azeri pénzmosodához is elvezetnek a lélegeztetőgép-biznisz szálai
- 10:32 Meghalt a Mankind néven alkotó DJ, Varga Ákos
- 13:05 Rogán Antal, Varga Judit, Schadl György, volt igazságügyi miniszterek, alkotmánybíró a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság célkeresztjében
- 14:34 Nagy erejű robbanás Athén turistanegyedében: öt embert eltűntként keresnek
- 15:08 Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
- 08:33 Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
- 12:08 Sesztákot és Hankót is a legkockázatosabb személyek közé sorolta az Integritás Hatóság
Címlapról ajánljuk
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
