Tudomány

A hóesés miatt csökken a jég

A Föld felmelegedésének hatására kialakult erősebb havazás az Antarktisz jegének csökkenéséhez vezethet, mivel a hó hatására megnövekszik a jég partok felé irányuló mozgása.

Korábban a témában:

Erről Ricarda Winkelmann, a Potsdami Klímakutató Intézet tudósa számolt be a Nature című szaklapban. A szakértő szerint a felhalmozódó hótömegek nehezek és nyomást gyakorolnak az alattuk elterülő jégre. Ezáltal a jég gyorsabban mozog az Antarktisz széle felé, ahol leszakad. A kutató eredményei egy olyan jégmodellen alapulnak, amelynek feltételezett változásait 2500-ig követték egy számítógépes animáció segítségével.

Az elmúlt két évtizedben a déli sarkvidék máris jelentősen veszített jégtömegéből. A hóesés által előidézett jégveszteség a vizsgált időszakokban nagyobb, mint a felmelegedés általi – írja Winkelmann. A kutatók attól tartanak, hogy az Antarktisz emiatt a dinamikus kihatás miatt sokkal erőteljesebben hozzájárul a tengerek vízszintjének globális növekedéséhez, mint azt eddig feltételezték.

A tanulmány az egyes klímamodellek által keltett hamis reményeket is megsemmisíti, miszerint a több hóesés az Antarktisz jégpáncéljának megvastagodását segíti elő. A globális felmelegedés hatására több a csapadék, így a hó is, mivel a meleg levegő több nedvességet tartalmaz. A hóesés és a jégveszteség összetartozó jelenségek – hangsúlyozza Winkelmann.

Címkék: jégantakrtisz

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.