A háború véget ért 1918. november 13-án, de ugyanezen a napon Magyarország megindult történelme legnagyobb tragédiája felé.
2014. 11. 13. 13:00
Az akár csatlakoztatott okostelefon nélkül is remekül használható Samsung újdonság a saját hazájában korrekt piaci fogadtatásra talált.
2014. 11. 13. 11:00
Miután eleinte nem sikerült megfelelően rögzíteni a felszínhez a Rozetta űrszonda Philae-leszállóegységét, végül sikerült megfelelően stabilizálni – írja a BBC.
Minden jel arra mutat, hogy a mobilgyártók továbbra sem hagynak fel a készülékek elképesztő vékonyításával.
2014. 11. 13. 10:00
Az okostelefonokkal történő fényképezés rendkívül kényelmes, az elkészült fotókra azonban adott esetben nagyon könnyen kereszthet vethetünk.
2014. 11. 13. 09:30
Új meglepetéssel állt elő a Facebook: videót készíthetünk a barátainkkal megélt közös pillanatokból.
Amerikából jön az Év Végi Vásárlási Őrület Napja, brutális leárazásokkal.
Közel negyedével nőtt a harmadik negyedévben a személyi számítógépek értékesítése Magyarországon az egy évvel korábbihoz épest.
2014. 11. 13. 06:51
Októberben a meteorológiai rendszereket támadták, a repülésre és hajózásra vonatkozó adatszolgáltatást egy időre fel is kellett függeszteni.
Az iPhone 6 nem tartozik az olcsó okostelefonok közé, de ez a példány minden társánál többet ér.
2014. 11. 13. 06:00
A legfrissebb jelentések szerint felgyorsult az új számítógépes kártevők megjelenésének üteme.
2014. 11. 13. 06:00
Véget ért tíz évnyi hihetetlen utazás. Ember alkotta tárgyat juttattunk egy félmilliárd kilométerre lévő üstökösre.
A Rosetta űrszonda sikerrel landolt az üstökös felszínén, ezzel újabb tudományos mérföldkövet hagyott maga mögött az emberiség.
2014. 11. 12. 17:10
Bár a leszállóegység, a Philae a tervek szerint levált már a Rosetta űrszondáról, egy műszaki hiba miatt a tudósok 50 százalék esélyt látnak a sikeres landolásra.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Lufthansa Technik szereli majd a Norwegian gépeit a lufihangárban.
2014. 11. 12. 13:03
A Facebook figyelemre méltó kezdeményezésének köszönhetően immár több országban is ingyen használható a világháló.
2014. 11. 12. 13:00
Több száz nagyvárost követően a mai napon hazánk fővárosában is elstartolt az Uber szolgáltatás.
2014. 11. 12. 10:30
Rendben levált a leszállóegység a Rosetta űrszondáról, és megkezdte útját az üstökösmag felé. A landolás a kora esti órákban várható. Kövesse velünk élőben!
Ez a készülék végre nem teljesen ugyanúgy néz ki, mint az összes többi riválisa.
2014. 11. 12. 10:00
A Canon a jövő év elején teljesen megújítja felső kategóriás tükörreflexes termékcsaládjait.
2014. 11. 12. 09:30
A mai napon Európa történelmet ír: 9:35-kor kezdi meg a leszállást a Rosetta űrszonda egy 40 ezer km/órával száguldó üstökösön. Nézze élőben!
2014. 11. 12. 06:40
Célkeresztben a vezérigazgatók, elnökök és egyéb vezető beosztású személyek.
2014. 11. 12. 06:00
A legfrissebb híradások szerint idén csak igen nehezen vásárolhatunk majd oldalkijelzős Note Edge-et.
2014. 11. 12. 06:00
- 12:17 Orbán távozása után lesújthat az EU-s szankció Kirill pátriárkára is
- 12:10 Krausz Gábor felidézte, mikor szeretett bele Mikes Annába
- 12:01 BYD-környezetkárosítási ügy – a gyanú szerint benzol tartalmú földet rakodhattak le
- 11:49 Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
- 11:46 A buli, amire 22 évet kellett várni – a klublegenda is az utcán ünnepelte az Arsenal bajnoki címét
- 11:40 Vitézy Dávid: Május 30-tól újra járnak a vonatok Ajka és Veszprém között, többéves kálvária után
- 11:24 A magyar dolgozók többsége úgy érzi, egyre kevesebbet ér a fizetése
- 11:12 Nicolas Winding Refn: Fél órán át halott voltam, aztán áramütéssel visszahoztak az életbe
- 11:02 Félévnyi emelést adna a kisnyugdíjasoknak Surányi György
- 10:58 „Nem tudtam reálisan gondolkozni, ezért vágtam le az ujját” – az újpesti gyilkos megindokolta, miért csonkította meg a felesége holttestét
- 10:58 Változtat a Google, mindenkit érint: megszűnik a webes keresés eddig ismert formája
- 10:58 Bochkor Gábor: Nem venném észre, ha a számlámról csak úgy eltűnne tíz- vagy százezer forint
- 10:52 Sztrájkkészültség: az Ikea dolgozói nem elégedettek a béremeléssel, ilyen kitűző viselésével demonstrálnak
- 10:33 Madárral való ütközés miatt gépcserét rendeltek el Kapitány István varsói repülőútja előtt
- 10:28 Magyar Péter a lengyel kormányfővel tárgyal Varsóban
- 06:00 Scherer Péter nemrég adta utolsó interjúját: arról beszélt, felesége mennyire óvja őt
- 05:57 Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
- 05:30 Jól főzöl, de tudod is, mit csinálsz? – konyhai kémia kvíz
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
Címlapról ajánljuk
Félévnyi emelést adna a kisnyugdíjasoknak Surányi György
A magyar gazdaságnak 380 forint körüli árfolyamra lenne szüksége – nyilatkozta a Dellában az MNB egykori elnöke, aki az átlagbér kétszerese felett bevezetne egy 20 százalékos szja-kulcsot.
