Tech

Eddig is sokféle szolgáltatást kínált a világ legnagyobb keresőcége az internetes kutakodástól a mobilos rendszeren át a térképekig. A jövendőmondó szolgáltatása azonban zseniális, ha nem is így, ahogy előre gondolnánk.
2015. 09. 21. 17:47
A holland rendőrség letartóztatott két férfit (18 és 22 évesek) Amersfoortban, Hollandiában, a CointVault ransomware, vagyis zsarolóvírus támadások ügyében. A rosszindulatú kampány 2014 májusában kezdődött és az idén is folytatódott, több mint 20 ország felhasználóit megcélozva. A Kaspersky Lab jelentős kutatással járult hozzá a nyomozáshoz, amellyel segítette a holland rendőrség, azon belül is a nemzetközi [...]
2015. 09. 21. 06:00
A Ricoh vezető munkatársai még tavasszal erősítették meg azon információkat, miszerint a vállalat hamarosan egy vadonatúj, full-frame szenzoros Pentax digitális fényképezőgéppel fog előrukkolni. Hivatalosan eddig csak ennyit lehetett tudni a titokzatos újdonságról, melyről persze már rengeteg pletyka látott napvilágot, így például az is, hogy október 6-án kerül sor a hivatalos bejelentésére. Most azonban a gyártó [...]
2015. 09. 20. 06:00
A Google idén év elején jelentette be, hogy a Google Glass nevezetű okosszemüveg projekt az addigi formájában véget ért: az ezt megelőzően csak korlátozott darabszámban piacra dobott kütyüt sok mindenért lehetett szeretni, de 1500 dolláros csillagászati ára, illetve a vártnál rövidebb üzemideje miatt egész biztosan nem. Ennek ellenére a Google Glass sztori hamarosan tovább fog [...]
2015. 09. 17. 13:00
Mostanság lényegében szinte még a csapból is az okostelefonokkal párban járó okosórák folynak, azonban nem szabad elfelejteni, hogy alaposan felokosított hagyományos karórák már évtizedekkel ezelőtt is léteztek. Ilyen volt például a ”Vissza a jövőbe” című filmeposzban felbukkant Casio óra is, melyet a főszereplő Marty Mcfly (Michael J. Fox) csuklóján láthattunk. A Marty Mcfly rajongók számára [...]
2015. 09. 17. 11:00
Az okostelefon piacon mostanság egyre több gyártó foglalkozik a vezeték nélküli töltési lehetőséggel, elég csak a Samsung által nemrégiben bejelentett Galaxy Note5 és Galaxy S6 edge+ telefonokra gondolni, melyek akár wireless módon is villámgyorsan feltölthetők. A fényképezőgép gyártók eddig nem igazán foglalkoztak a témával, most azonban végre változni látszik a helyzet. A New Yorkban megrendezett [...]
2015. 09. 17. 09:00
A digitális fényképezőgépek rengeteg olyan jellemzővel rendelkeznek, melyek alapvetően befolyásolni tudják, hogy a kereskedésekben mely modellek után nyúlunk. Mégis talán mind közül a legfontosabb tényező a képminőség, melyet nagyrészt a kamera legfontosabb alkatóeleme, a képszenzor határoz meg (és persze az objektív). A DxOMark pedig pontosan ezen tényező alapján rangsorolja a fényképezőgépeket. A DxoMark aktuális toplistája [...]
2015. 09. 17. 06:00
Nem is olyan régen még nagy szám volt, ha egy számítógépes monitor 1920×1080 pixeles Full HD felbontással rendelkezett, aztán felbukkantak az első 2560×1440 pixeles modellek és nemrégiben megérkeztek a 3840×2160 képpontos Ultra HD monitorok is. Ez azonban még mindig nem a csúcs. Bizony a 4K Ultra HD felbontáson túl is van élet, hiszen néhány gyártó [...]
2015. 09. 16. 13:00
pc
A Canon kifejlesztett egy olyan APS-H méretű, nagyjából 29,2×20,2 milliméteres CMOS szenzort, amely mintegy 250 millió pixelt (19580×12600 képpont) tartalmaz. Ez a pixelszám világrekordernek számít a 35 mm-es full frame, vagyis teljes képmezősnél kisebb méretű CMOS képérzékelők esetében. Az újonnan kifejlesztett képérzékelő szenzorral felszerelt kamerával nem egészen 18 kilométeres távolságból úgy le tudtak fotózni egy [...]
2015. 09. 16. 09:00
Ha bemegyünk egy elektronikai kereskedésbe, ott ma már rengeteg Ultra HD felbontású televíziós készüléket találunk, viszont Ultra HD felbontású televíziós adást sehogy sem tudunk nézni rajtuk. Ferdinand Kayser, a luxemburgi székhelyű műholdas szolgáltató, a SES vezetője úgy véli, hogy hamarosan végre a 4K tévéadások is komoly lendületet vesznek. Emberünk úgy véli, hogy 2020-ban világszerte mintegy [...]
2015. 09. 15. 13:00
A Samsung termékkínálatában számos különböző androidos tabletet találhatunk, a vállalat készülőben lévő legújabb modelljén azonban kivételesen Microsoft operációs rendszer teljesít szolgálatot. Ez az SM-W700 típusjelzésű újdonság az előzetes információk szerint egy 12 colos képátlójú kijelzőn tárja majd elénk a július végén debütált Windows 10 megújult felhasználói felületét. A display felbontását illetően egyelőre még nagy a [...]
2015. 09. 15. 11:00
A Sony tavaly dobta piacra a low-light fényképezésre és videózásra kihegyezett A7S fényképezőgépet, melynek most A7S II néven mutatkozott be az utódmodellje. Az újdonság ”lelke” egy 12,4 megapixeles felbontású Full Frame képérzékelő, mely minden korábbinál jobb videófelvételi képességekkel kecsegtet. A 35,6×23,8 milliméter méretű szenzor fényérzékenységét ISO100 és ISO409600 között szabadon változtathatjuk, és a Sony ígérete [...]
2015. 09. 15. 09:00
Olvasói sztorik