Tech

Akár 410 ezerbe is kerülhet itthon a csúcs iPad Pro

Az Apple gigantikus táblagépe immár hazánkban is kapható, és bizony nem éppen két fillért kérnek el érte.

Az Apple szeptember elején leplezte le gigantikus méretű tabletét, az iPad Prót, mely azonban a vele együtt bejelentett és már szeptember óta forgalmazott iPhone 6s párostól eltérően csak most jelent meg a kiskereskedelmi forgalomban. A hatalmas tablet ezen a héten a világ negyven országában debütált, és jó hír, hogy már Magyarországon is kapható, igaz nem éppen olcsón.

A legolcsóbb, 32 GB háttértárral felszerelt, Wi-Fi-s változat ára 300 ezer forint. Amennyiben egy 128 GB flashmemóriás, Wi-Fi-s modellre szeretnénk lecsapni, akkor 360 ezer forintot kell a pénztárban hagynunk, ha pedig csak a legdurvább kivitellel érjük be, akkor 410 ezer forint ellenében vihetjük haza a 128 GB memóriával, Wi-Fi-vel és mobilnettel felvértezett non-plus-ultra verziót. Nem árt felkészülni arra, hogy nagyobb mennyiségben csak a 32 GB-os modellek vannak raktáron, illetve, hogy a jelenleg elérhető példányok ezüst és asztroszürke színűek, vagyis az arany borításúra még várnunk kell. Az iPad Próhoz szánt érintőceruza (hihetetlenül innovatív nevén Pencil) ára 37 ezer forint.

Snap912

A 305,7×220,6×6,9 milliméter méretű, illetve 713 gramm tömegű Apple iPad Próban lévő IPS LCD érintőkijelző 12,9 colos képátlón 2732×2048 képpontot villant, ily módon a pixelsűrűsége 265 ppi. A megjelenítő nemcsak ujjbeggyel, hanem akár ceruzával is kezelhető: a gyártó kifejezetten ehhez a készülékhez fejlesztette ki az Apple Pencil nevet kapott aktív stylust, melyet sajnos időről időre töltőre kell dugnunk. A minden körülmények mellett fürge működésre a vadonatúj 64 bites A9x chip jelent garanciát, mely 1,8-szor nagyobb átlagteljesítménnyel rendelkezik, mint a tavaly kijött Apple iPad Air 2-ben lévő A8x processzor. A gyártó közlése szerint az iPad Pro gyorsabb mint az elmúlt évben legyártott hordozható PC-k 90 százaléka. A négy hangszórós tablet előlapi kamerája révén 1,2 megapixeles szelfik készíthetők, a hátoldali kamera pedig 8 megapixeles felbontású, már ha valaki tényleg egy hatalmas táblával szeretne fotózni a nagyvilágban.

Snap911

Ajánlott videó

Olvasói sztorik