Tech

Az Apple nem hajlandó hibrideket gyártani, pedig már el is kezdte

Nem, mi nem akarunk hibrideket gyártani, mondta Tim Cook, csak azt felejtette el, hogy épp ezt kezdték el nemrég.

Eddig még legalább valamilyen szinten meg lehetett érteni azokat, akik legyintettek a tabletes fejlesztésekre, és a PC-khez, laptopokhoz képest gyengének, sokadlagosnak tartották az ultrahordozható eszközöket. Ha viszont az Apple csinál valami szépet, újat és erőset, az mindig megfelelő marketing-értékkel bír az ilyen előítéletek átgondolására. Még a legmegveszekedettebb Android-rajongónak is el kell ismernie, hogy az okostelefonok is az első iPhone megjelenésekor kaptak új lendületet, és a Windows-kedvelőknek is be kell látnia, hogy az addig is létező tabletpiac az iPad megjelenésekor nyomta meg a reset gombot.

Nemrég ismét az Apple igyekezett rácáfolni a tabletek másodlagosságára, amikor kiadta a 12,9 hüvelykes képátlóval, brutálisan erős hardverrel szerelt óriási iPad Pro modellt. Maga a vállalat is úgy hirdeti az eszközt, hogy ez már a mai átlagos notebookok legtöbbjével felveszi a versenyt, és valóban, az új óriástablet mindenképpen túlmutat a netezésre, Facebook-görgetésre használt kistestvéreinek lehetőségein. A megjelenés hírén felbuzdulva egyre többen tették fel a kérdést, vajon ezek után az Apple is beszáll-e az Asus által annak idején elindított, most pedig már a legfontosabb PC gyártók által egyaránt támogatott hibrid piacra, tehát gyárt-e majd notebookként és tabletként egyaránt használható, szétszedhető készüléket.

Tim Cook, az Apple vezetője erre a kérdésre azt nyilatkozta, hogy a cég vásárlói egyszerűen nem vágynak olyan termékekre, melyek részben Mac-ek, részben pedig iPad-ek. Cook arról beszélt, hogy az Apple a világ legjobb notebookját és a világ legjobb táblagépét szeretné a vásárlók számára nyújtani, ezen két termékkategória egymással történő kombinálásának azonban semmi értelme. Szerinte a felhasználóknak a hibridek esetében túl sok kompromisszumot kell kötniük, és ez rombolja a felhasználói élményt. Cook a Microsoft által nemrégiben bejelentett Surface Bookról azt mondta, hogy túl sokat akar egyszerre, de végül sem notebookként, sem pedig tabletként sem teljesít túl jól.

Snap929

A fenti kirohanással csupán egyetlen probléma adódik. Az iPad Pro az opcionálisan megvásárolható, felcsatolható billentyűzettel és tapipaddal konkrétan egy hibriddé alakul át. Szóval egyrészt a szakmai kérdések is nehezen érthetőek, a válasz pedig végképp furcsa, hiszen épp a laptopos teljesítményszinttel próbálják eladni a valóban jól sikerült óriástabletet. Márpedig egy tabletként, és billentyűzettel notebookként is használható, a tableteknél jóval erősebb eszközt épp úgy hívják, hogy… hibrid.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik