Tech

Az Anonymous is háborút hirdetett az ISIS ellen

Nem csak vadászgépek indultak az Iszlám Állam ellen, a hírhedt hackercsoport saját eszközeivel száll be az akcióba.

Az Anonymous hackercsoport megítélése a világon mindenhol szélsőséges: a politikusok, hatóságok és gazdasági szervezetek nagy része elítéli a névtelen fenyegetőzéseket és internetes gerillaakciókat, míg a magánemberek nagy része számára szimpatikus a gerilla-hackerek szólásszabadság és igazság iránti elkötelezettsége. A csoport már a párizsi események előtt sem szívlelte az ISIS tevékenységét, de most totális elektronikus támadást hirdettek.

Ahogy az Anonymous most is ikonikus Guy Fawkes maszkot viselő szóvivője a legfrissebb YouTube videóban elmondta, a csoport az eddigi legnagyobb műveletét indítja el, melynek fő céljai között szerepel, hogy az Iszlám Állam összes terrorizmusra felbujtó propagandáját és toborzó tevékenységét kiirtsa az internet minden szegletéből. A maszkos szóvivő szerint az Anonymous minden tagja szerte a világon azon dolgozik, hogy “levadássza” a terrorszervezet tagjait. Twitter üzenetben azt is hozzátették: “Tévedés ne essék, az Anonymous már háborúban áll az ISIS-szel. Nem hagyjuk abba az Iszlám Állam elleni akciókat. Ráadásul sokkal jobb hackerek vagyunk náluk.”

A hackerek nem a levegőbe beszélnek, hiszen már a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni merénylet óta rászálltak a radikális arab terrorszervezetre, Twitter-fiókok és egyéb online felhasználók ezreit nyomozták ki, törték fel és jelentették a hatóságoknak. Idén az Anonymoushoz köthető 149 ISIS-hez kapcsolódó weboldal megszüntetése és 5900 propaganda-videó eltüntetése az internetről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik