A Sony (és az akkor még független) Guerrilla Games fejlesztőstúdió 2017-ben dobta piacra a Horizon: Zero Dawn című akciójátékát, ami annak ellenére is hatalmas siker lett, hogy (ekkor még) kizárólag PS4-en lehetett játszani vele. A holland fejlesztők nyílt világú külső nézetes programja a bolygónk távoli jövőjébe repítette a játékosokat, és a különleges főszereplő, illetve a fordulatos történet annyira magával ragadta a nagyközönséget, hogy pikk-pakk 12 millió példányt értékesítettek belőle, ami egy platformexkluzív cím esetében kimagaslóan jó eredménynek számít.
A debütálás évében általunk is az év legjobbjának választott Zero Dawn 2022-ben kapott folytatást, már biztos, hogy lesz harmadik rész, 2023-ban érkezett egy VR spinoff, továbbá készül egy kifejezetten online játszható leágazás, tehát a kiadó elég magabiztos a franchise jövőjét illetően. Az viszont még ezek fényében is sokakat váratlanul ért, mikor a Sony idén nyáron bejelentette, hogy készül egy „mellékág”, ami a lényegében az első részt ülteti át LEGO formába. Ez a november 14-én debütált LEGO Horizon Adventures, amit már a megjelenés előtt lehetőségem adódott kipróbálni.
Volt miből építkezni
A brit Traveller’s Tales fejlesztőcsapat még 2005-ben rukkolt elő a LEGO Star Wars: The Video Game című játékával, amiben építőkockás környezetben, minifigurákkal lehetett végigjátszani a második filmtrilógia történetét. A maga idejében abszolút egyedi koncepció akkora siker lett, hogy az elkövetkező években külön zsáner kerekedett belőle, és a csapat ontotta magából az újabb és újabb részeket, nem csupán Star Wars témában, de idővel megérkezett Batman, a Karib-tenger kalóziai, Indiana Jones, a Marvel szuperhősei, a Gyűrűk Ura és még sorolhatnám.
A LEGO Horizon Adventures keretében a Horizon: Zero Dawn jócskán leegyszerűsített történetét játszhatjuk le újra, azzal a csavarral, hogy a világ immár LEGO elemekből épül fel, ezúttal már nem csupán Aloy, de három másik, eltérő fegyverekkel felruházott karakter is irányítható, illetve adott a lehetőség, hogy ketten, kooperatív módban teljesítsük a játék kínálta küldetéseket és kihívásokat.
Az eredeti sztorit jócskán lebutítva, a LEGO-játékokra jellemző infantilis humorral megfűszerezve tálalja a program, és bár a Horizon-világ változatossága megmaradt, itt szó sincs nyitott, szabadon bejárható világról. A pályákat lineáris módon, egymás után kell teljesíteni, a játékmenetet csak az színesíti, hogy kapunk egy kedvünk szerint testre szabható központi helyszínt, a rendelkezésünkre álló hősök külsejét is össze-vissza variálhatjuk, illetve vannak opcionális küldetések és feladatok.
A minifiguraként megjelenő hősöket madártávlatból irányítjuk, a bejárható terepeken pedig gyűjtögetni, illetve harcolni kell. Utóbbi az eredeti Horizon-játékot idézi: az utunkat álló egyre nagyobb és egyre veszélyesebb gépeket úgy győzhetjük le, ha eltaláljuk a sárgán felvillanó gyenge pontokat, továbbá ügyesen használjuk a nagyobb sebzést biztosító speciális eszközöket, a robbanó hordókat és a pusztításra is használható tereptárgyakat. Ez így összességében még nem is hangzik olyan rosszul, ám a kivitelezés jócskán hagy kívánni valót maga után…
Ami jól sikerült
Mielőtt viszont rátérnék a LEGO Horizon Adventues gyengébb pontjaira, muszáj leszögeznem, hogy a játéknak vannak olyan elemei, amik kifejezetten jól sikerültek. Ezek közül abszolút kiemelkedik a látvány, ami sok korábbi LEGO-programmal ellentétben nem úgy lett megalkotva, hogy a rendelkezésre álló, a hagyományos videójátékokat idéző terep tele van dobálva az építőjátékokon alapuló tárgyakkal, épületekkel és járművekkel, hiszen itt tényleg minden úgy néz ki, mintha kockákból lenne felépítve – pont, mint a LEGO Worlds esetében.
Legyen szó a földről, a növényekről, a házakról, a folyókról, az ellenfelekről, lényegében bármiről, minden úgy van „megrajzolva”, mintha LEGO-alkatrészekből építették volna fel őket. Ez egyrészt nagyon ötletes, másrészt a kivitelezés a maga nemében gyönyörűnek mondható. A játék legjobb része, ahogy lépten-nyomon rácsodálkozunk a kreatívan megépített helyszínekre. A LEGO Horizon Adventures csodásan néz ki, és a látványra már csak azért sem lehet ráunni, mert minden nagyobb fejezet új típusú helyszínre vezeti a szereplőket: hagyományos erdő, buja dzsungel, havas tájak, sivatag. Mindegyiknek saját hangulata van, és szórakoztató felfedezni a világ minden zugát, beleértve a futurisztikus „kohókat” is, ahol a Horizon világának gépei épülnek.
Dicséret illeti a szinkront is, ami kifejezetten szórakoztatóra sikerült, a színészek jól prezentálják az amúgy bugyuta humort, ami helyenként ugyan egészen fájdalmas, de ettől még megnevetteti az embert. Ha valaki ismeri a már emlegetett LEGO-játékok kissé gyermeteg viccelődését, az pontosan tudja, hogy itt mire számíthat.
És akkor a fekete leves
Bár a látvány megfelel a kor elvárásainak, a játékmenet sok szempontból a múltban ragadt, és hibát hibára halmoz. Ezek közül az egyik legfájóbb, hogy rögzített kameranézetből játszunk. Ez a pályák mászkálós, felfedezős szakaszainál még nem olyan nagy gond, de a gépek elleni komolyabb harcok méretes „arénákban” zajlanak, és ezen helyekre általában úgy érkezünk meg, hogy egy kötélen lecsúszva a rejtőzködést szolgáló fűbe huppanunk – mint az eredeti játékban. Ennek az egésznek ugye az lenne a célja, hogy nyugodtan felmérhessük a terepet, kikémlelhessük az ellenfelek gyenge pontjait és megbújva indíthassunk egy váratlan támadást.
Ez az elmélet, a gyakorlatban viszont mozgatható kamera hiányában a legtöbb esetben nem látjuk az ellenfeleket, mert azok a képernyőn kívül mászkálnak, és sokszor túl sok időbe telik, mire besétálnak a látóterünkbe. Éppen ezért mozogni kell, ezzel feladni a rejteket, ami azzal jár, hogy felfedeznek és oda a meglepetés ereje.
Ez persze túlélhető, ennél sokkal idegesítőbb, hogy a rögzített kameranézethez jó eséllyel azért ragaszkodtak a fejlesztők, mert ketten játszva nincs osztott képernyő, és a nézőpont váltogatása ilyen mód abszolút élvezhetetlenné tenné a játékot. Igen ám, de az emlegetett arénák egy része túl nagy, a két irányított karakter pedig annyira el tud távolodni egymástól ezeken a területeken, hogy a program ezt már nem tudja kezelni, és ilyenkor a másodjára csatlakozott hőst a rendszer egyszerűen az első mellé teleportálja – aminek az eredménye a legtöbb esetben sérülés és/vagy halál.
Mindez azért fájóan buta (és valahol teljesen érthetetlen) megoldás, mert egyrészt a korábbi LEGO-játékok már évekkel ezelőtt megoldották, hogy két szereplő ugyanazon a területen szabadon tudjon mozogni, másrészt, ha már muszáj volt a rögzített kamerával dolgozni, akkor miért nem úgy lettek megtervezve a pályák, hogy azok ebből a nézetből is beláthatók maradjanak. Ez leírva talán nem tűnik olyan nagy dolognak, de ketten játszva elég frusztráló tud lenni, hogy teljes káoszba fullad a küzdelem, mert a fejlesztők nem tudták kezelni a saját maguk által felállított korlátokat.
És ilyen átgondolatlan, sokszor bosszantó nüanszokból amúgy fájóan sok van. Ide tartozik például, hogy a karakterek automatikusan, gombnyomás nélkül lecsúsznak a kötélhágcsókon, ha a közelükbe érnek, ezzel megfosztva a játékost attól, hogy mindent rendesen, a kedvére fel tudjon fedezni, visszatérni pedig sosincs lehetőség. Ugyanilyen idegesítő az automatikus mentés, amit a legtöbbször a pálya végi nagy harc elbukása esetén fogunk visszatölteni, de még véletlenül sem az arénánál kezdjük újra a feladatot, hanem a pálya korábbi részén, így újra végig kell járni a már teljesített utat, annak minden zegzugával együtt, minden egyes alkalommal.
A környezet változik, a gépek változnak, folyamatosan elérhetők lesznek új fegyverek, a karakterek is fejlődnek, de a feladatunk végig ugyanaz: átmenetelni az egymás követő pályaszeleteken, harcolni, gyűjteni a LEGO-pénzt, majd zárásként győzedelmeskedni az arénában. Sehol egy fejtörő, valami logikai feladvány, a négy nagyobb fejezet minden egyes szakasza ugyanarra a sémára épül, néha még az is előfordul, hogy a helyszínek ismétlődnek, az egyetlen igazi változatosságot a nagyobb fejezetek végén felbukkanó, a korábbiaknál mindig nagyobb kihívást jelentő főellenfelek jelentik.
És a monotonitást csak ideig-óráig teszi élvezhetőbbé, hogy a program központi helyszínéül szolgáló városkában a pályákon szerzett pénzt, illetve a küldetések teljesítéséért kapott arany kockákat elkölthetjük arra, hogy új épületeket húzzunk fel és azokat a saját ízlésünk szerint módosítgassuk. Maga a történetalapú kampány amúgy meglepően rövid, 6-7 óra alatt befejezhető, a játékidő pedig azzal tolható ki, hogy visszatérünk korábbi helyszínekre piros kockákat gyűjteni, illetve teljesítjük az opcionális városi feladatokat. Mindez együtt viszont édeskevés ahhoz képest, amit a klasszikus LEGO-játékok biztosítottak a maguk akár 50-60 órára is rúgó játékidejükkel.
Kár érte!
A LEGO Horizon Adventures értékelése nem könnyű, hiszen külsőleg a legszebb, amit ebben a zsánerben eddig látni lehetett, helyenként egész szórakoztató, tartalom szempontjából viszont a nyomába sem ér az egykor népszerű LEGO-játékoknak.
A gyerekek jó eséllyel a hibák ellenére is jól ellesznek vele, viszont a Horizon-univerzumért rajongó felnőtteknek csakis akkor ajánlható, ha a csemetéikkel közösen akarják újra átélni azt a kalandot, ami 2017-ben egyszer már magával ragadta őket.
A LEGO Horizon Adventures 2024. november 14-én jelent meg PlayStation 5, Nintendo Switch és Windows platformokra, a tesztünk a PS5-ös változat alapján készült.
