Tech

Egy lépéssel közelebb került Amerika a TikTok betiltásához

Olivier DOULIERY / AFP
Olivier DOULIERY / AFP

Március 13-án, szerdán szavaztak az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházában arról a törvényjavaslatról, amely arra kényszerítené a TikTok kínai anyavállalatát, a ByteDance-t, hogy megváljon a közösségi platformtól – írja a The Guardian.

A javaslatot 352:65 arányban elfogadták. A jogszabályra a szenátusban bizonytalan sors vár, Chuck Schumer, a demokrata többség vezetője még nem kötelezte el magát a beterjesztés mellett.

Amennyiben a javaslatból valóban törvény születne, a hatálybalépés napjától számítva 165 napja lenne a ByteDance-nek arra, hogy megváljon a mintegy 150 millió amerikai által használt közösségi platformtól.

Ha a cég ennek nem tesz eleget, a TikTok eltűnik az amerikai alkalmazásboltokból.

A TikTok körül az utóbbi időszakban komoly politikai vita alakult ki, a kritikusok szerint a ByteDance érzékeny felhasználói adatokat gyűjt, és cenzúrázhatja a tartalmakat. A TikTok többször kijelentette, hogy nem osztotta és nem is fogja megosztani az amerikai felhasználói adatokat a kínai kormánnyal.

Ennek ellenére Donald Trump 2020-ban megpróbálkozott a platform betiltásával, 2023-ban pedig Montanában állami szintű tilalmat fogadtak el. A bíróságok végül mindkét tiltást megakadályozták, Trump pedig azóta megváltoztatta a platformmal kapcsolatos álláspontját. A pénzügyminisztérium által vezetett, az Egyesült Államokban történő külföldi befektetésekkel foglalkozó bizottság (CFIUS) 2023 márciusában követelte a ByteDance-től, hogy adja el TikTok-részvényeit, különben az alkalmazás betiltásának lehetőségével kell szembenéznie, intézkedés azonban azóta nem történt.

A most elfogadott törvényjavaslat jövője bizonytalan. Egyes szenátusi demokrata képviselők nyilvánosan ellenzik a jogszabályt a szólásszabadsággal kapcsolatos aggályokra hivatkozva. Ehelyett olyan intézkedéseket javasolnak, amelyek a közösségi médiát érintő külföldi befolyással kapcsolatos aggályokat anélkül kezelné, hogy kifejezetten a TikTokot venné célba. Noha a mostani javaslatot a TikTokra hegyezték ki, potenciálisan más, kínai tulajdonú platformok, így a Tencent WeChat amerikai működése is érintett lehet.

Kapcsolódó
Trumpot lefizették, állítja egykori tanácsadója
Emiatt változott meg hirtelen a véleménye a TikTokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik