Tech

Megkezdhetik a szén-dioxid kivonását a légkörből

AerialPerspective Images / Getty Images
AerialPerspective Images / Getty Images

A 2015-ös párizsi klímaegyezményben lefektetett másfélfokos felmelegedés egyre inkább elérhetetlennek tűnik, az éves szinten megrendezett klímakonferenciákon emiatt a kibocsátáscsökkentés mellett egyre inkább a felmerül az is, hogy komoly összegeket kellene fektetni a szén-dioxid kivonó technológiák fejlesztésébe.

Bár a témában leggyakrabban a közel-keleti országok szoktak megnyilatkozni, most azonban úgy tűnik, Dél-Korea mindenkit megelőzhet. Az ázsiai ország ugyanis a Daesan ipari parkban építheti fel azt a komplex üzemet, amely évente 50 ezer tonna szén-dioxidot vonna ki a légkörből, emellett pedig a sós tengervízből fogyasztásra alkalmas édesvizet készítene. Ha elkészül, ez lehet a világ első ilyen létesítménye az Interesting Engineering szerint.

A Daesan Industrial Complex Dél-Korea petrolkémiai termelésének mintegy 40 százalékáért felelős.

Az elmúlt évek aszályai azonban súlyos vízhiányhoz és külső vízforrásoktól való függéshez vezettek a régióban. Az állami tulajdonú közműcég, a K-water ezért sótalanító telepet épít a területen, hogy kielégítse a szükségleteket. Az ipari parkban évente nagyjából 17 millió tonna szén-dioxid kerül a légkörbe.

A két problémára egyszerre kínálna megoldást a Capture6 nevű cég megoldása, amely a Project Octopus nevet kapta. A K-water sótalanító üzeméből származó sós víz segít majd előállítani a szén-dioxid kivonásához használt oldószert. A Capture6 közlése szerint a sótalanítási folyamat során keletkező sóoldat miatt sem kell aggódniuk az ott élőknek. A cég azt tervezi, hogy azt olyan vegyszerek előállításához használja fel, mint a sósav vagy a kalcium-karbonátok.

Az anyagokra nagyon sok dél-koreai gyárnak szüksége van, és mivel ezeket fosszilis energiahordozók segítségével állítanák elő a világ más pontjain, majd úgy szállítanák Dél-Koreába, a szakemberek szerint a helyi előállítással tovább csökkenhet a terület ökológiai lábnyoma.

Kapcsolódó
Illúzió, hogy léteznek zéró kibocsátású nagyvállalatok
Szakértők szerint romokban hever az ellentételezési piac, és egyelőre nem látszik, hogyan lehetne eredményessé tenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik