A Xiaomi még októberben jelentette be, hogy a közeljövőben szépen lecserélni a mobileszközein évek óta használt MIUI kezelőfelületet, aminek a helyét fokozatosan veszi majd át a szintén androidos alapokra épülő HyperOS.
Kínában már ezzel a rendszerrel kerültek a boltokba a Xiaomi 14 széria tagjai (nem kizárt, hogy a gyártó legújabb csúcstelefonjai már Európában is az új kezelőfelülettel lesznek kaphatók), a korábbi, illetve a globális piacra szánt modellek pedig 2024 első negyedévében kapják meg a frissítést, ami HyperOS-re cseréli a MIUI rendszert.
A Xiaomi ugyanakkor nemcsak az átállás kezdőidőszakát jelentette be immár hivatalosan, de a vállalat közzétett egy listát is, hogy az elkövetkezendő hónapokban melyek lesznek azon készülékek, amik elsőként kapják meg az új kezelőfelületet:
- Xiaomi 13 Ultra
- Xiaomi 13 Pro
- Xiaomi 13
- Xiaomi 13T
- Xiaomi 13T Pro
- Redmi Note 12
- Redmi Note 12S
- Xiaomi Pad 6
- Poco F5