Tech

Megtalálhatták, mi okozza az Alzheimer-kórt

Westend61 / Getty Images
Westend61 / Getty Images

Ígéretes korai eredményeket mutat az a japán kutatók által előállított kísérleti vakcina, amelynek célja az Alzheimer-kór előrehaladásának lassítása, vagy megelőzése. A génmódosított egereken végzett tesztek azt eredményezték, hogy kevesebb amiloid plakk halmozódott fel az állatoknál, amiket gyakran párosítanak a betegség kialakuláshoz – írja a Science Alert.

A japán Juntendo University orvos kutatói által végzett tanulmány bemutatására azután került sor, hogy egy nagyszabású, embereken végzett vizsgálat megállapította, hogy egy új gyógyszer hónapokkal lassíthatja a betegség előrehaladását. Ezt egyébként hamarosan az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal (FDA) is engedélyezheti.

A japán szakemberek által előállított vakcina egy olyan fehérjét (SAGP) támad, amely az öregedő sejtekben jelenik meg. Ezek már nem osztódnak tovább, ám ahelyett, hogy a szervezet eltávolítaná őket, ott maradnak és gyulladást okoznak.

A kutatócsoport vezetője, Chieh-Lun Hsiao szív- és érrendszeri biológusa elmondta, a vakcinát olyan egereken tesztelik, amelyeket genetikailag úgy alakítottak át, hogy amiloid plakkok halmozódjanak fel bennük, és Alzheimer-kórhoz hasonló tüneteket mutassanak. A kísérlet során két és négy hónapos korukban placebót, vagy a vakcinát kaptak az állatok.

A kutatók ezután hat hónapos korukban tesztelték viselkedésüket. Az eredmény azt mutatták, hogy a beoltott egerek jelentős javulást mutattak a viselkedési teszteken: jobban érzékelték a környezetüket, és úgy viselkedtek, mint egészséges társaik. Ami különösen bizakodásra adhat okot az az, hogy az agyukban több gyulladási biomarker is csökkent.

A beoltott egereknél jelentősen csökkent az amiloid plakkok felhalmozódása is az agykéregben. Ez az agy egy olyan régiója, amely a nyelvi feldolgozáshoz és a problémamegoldáshoz kapcsolódik. Érdekes módon a kutatók azt is felfedezték, hogy a SAGP-fehérjék erősen kifejeződtek a mikroglia nevű speciális agysejtek közelében. A mikroglia a központi idegrendszer immunvédelmének fontos része, azonban felmerült, hogy ennek hibája az Alzheimer-kórban is szerepet játszik.

A kísérlet szerint a mikroglia célzott kezelése a betegség kezelésének egyik módja lehet. Nem ez az első kísérlet az Alzheimer-kór elleni vakcina előállítására – vannak más potenciális vakcinák is, amelyeket jelenleg embereken tesztelnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik