Tech

Tömeges ételmérgezés miatt akadtak ki egy iPhone-gyár dolgozói

Ceng Shou Yi / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Ceng Shou Yi / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Betelt a pohár az iPhone-okat is készítő, Bengaluru mellett működő indiai Foxconn-üzem munkásainál, miután száznál többan kaptak ételmérgezést a menzán kínált fogásoktól – írja az NDTV. Többen csak gyomorrontásról számoltak be, de 159-en kórházi ellátásra is szorultak, annyira súlyosak voltak a panaszaik. Az eset után a gyár dolgozói és hozzátartozóik a Csennai és Bengaluru közti autópályaszakaszra vonultak,  és több órára megbénították a közlekedést. A hatóságok 70 nőt és 22 férfit állítottak elő. A Foxconn egyelőre nem kommentálta a hírt.

Ennél dühösebb gesztus volt, amikor tavaly a szintén Apple-partner Wistron bérgyártó dolgozói lázadtak fel, és verték szét a gyár berendezését a ki nem fizetett munkabérek miatt, 60 millió dolláros kárt okozva.

De nem ez az egyetlen botrányos történet az Apple bérgyárai körült: szintén tavaly történt, hogy a Pegatron kínai üzemeiben dolgozó túlórázatott és alulfizetett diákmunkások miatt kellett vizsgálatot indítani, 2017-ben pedig a Foxconnról derült ki, hogy szintén foglalkoztat illegális diákmunkásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik