Tech

Közeleg a Windows 10 nagy átalakulása

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A Microsoft 2020-ban főleg a Teams, az Office 365 és az új Surface termékeket helyezte fókuszba, Windows 10 terén kevésbé volt eseménydús az év, javarészt csak a fontosabb biztonsági javítások és apróságok kerültek a kiadott csomagokba. Idén már izgalmasabb lesz a helyzet a Windows Latest szerint, többen is úgy pletykálják az iparban, hogy a redmondiak gőzerővel dolgoznak a Windows 10 Sun Valley frissítésen, és várhatóak fejlemények a Windows 10X operációs rendszerrel, valamint az androidos appok natív támogatásával kapcsolatban is.

A cég idén különleges eseményeket is tervez, melyek keretén belül bejelentik a vállalati termékekkel, játékszolgáltatásokkal, biztonsággal és Windows-szal kapcsolatos fejlesztéseket. A kimondottan a Windows jövőjéről szóló event jó eséllyel pár hónapon belül várható, amikor is bejelenthetik a soron következő nagy frissítést. A rendszer kezelőfelületét jelentősen megújító Sun Valley elmondások alapján a három éve kiadott, nagy Creators Update óta a legtöbb változást hozó csomag lesz.

A Microsoft olyan megoldáson is dolgozik, melynek köszönhetően a fejlesztők Windows 10 alatt is használhatóvá tehetik androidos appjaikat – méghozzá emulátorok nélkül. Ugyan az operációs rendszerben lehet futtatni Androidra írt alkalmazásokat, de csak segédprogramokkal. A Project Latte néven futó projekt egyik célja a portál szerint, hogy a Google Play szolgáltatások is támogatottak legyenek.

Kapcsolódó
Windows 10-re is jönnek az androidos appok
Project Latte név alatt dolgozik izgalmas projekten a Microsoft.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik