Tech

Repülő autó kapott közúti engedélyt Európában

A holland PAL-V már jó ideje fejleszti a PAL-V (Personal Air and Land Vehicle) Liberty nevű járműt, aminek végre engedélyezték közúti használatát az Európai Unióban. Mindezt hónapokig tartó műszaki ellenőrzések és tesztelések előzték meg.

A Liberty első prototípusát még 2012-ben mutatták meg a hollandok, és a világ első olyan repülő autójaként reklámozzák, ami kereskedelmi forgalomba kerül. A háromkerekű járműben két személy fér el, 9 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 180 km/h a végsebessége,  üresen 664 kilogrammot nyom. Utakon és levegőben is lehet használni érvényes pilótaengedéllyel.

A felszálláshoz 330 méternyi kifutó kell, egy tankolás kb. 500 kilométer repülésre elegendő egy személlyel – igaz, a most kapott engedélyek még csak a guruláshoz elegendőek. A PAL-V arra számít, hogy 2022-ben a légi közlekedéssel kapcsolatos engedélyeket is megadja az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA). Ebben az évben kerülhet boltba a jármű végleges változata is.

Ha megkívánt volna egyet otthonra, le kell lomboznunk: meglehetősen körülményes lesz beszerezni. Egyrészt a gyártó csak 90 darabot kíván belőle gyártani, másrészt 299 ezer euróba, azaz körülbelül nettó 110 millió forintba fog kerülni darabja.

ge

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik